Graubünden kanton svájci viszonylatban a távoliak közé tartozik az ország nagyobb részétől és persze tőlünk is, tekintve, hogy az ország délkeleti csücskében található. Eddig még csak Chur-ig jutottunk el, egyszer Wallis kantonból, Zermattból indulva (a Glacier Express-szel), egyszer pedig Zürich felől. Ugyan Chur a kanton fővárosa (és Svájc legrégebbi városa), de igazából még csak ott kezdődik Graubünden, az Alpok vonulatai.
St. Moritz a világ legismertebb üdülőhelyei közé tartozik, a turizmus és a téli sportok bölcsője. Mint ilyet panorámavonattal is meg lehet közelíteni. Mi is ezt az opciót választottuk. A hagyományos SBB/Rhätische Bahn Bernina Express-ének 2 vagonja szinte a plafon közepéig felfutó panorámaablakokkal rendelkező panorámakocsi. Ezekbe kötelező a helyjegy vásárlása, amit a vonaton is meg lehet tenni, közvetlenül a kalauznál (novembertől áprilisig 10, nyáron 14 frank).
Az Albula/Bernina hegyi vasútvonal a vasútépítés aranykorát idéző technikai remekmű és mint ilyen, a 3. vasútvonalként 2008 óta az UNESCO világörökség része. Az Albula szakasz Thusis és St. Moritz között húzódik. Thusis 697, míg St. Moritz 1774 méterrrel helyezkedik el a tengerszint felett, ami már sejteti, hogy az egykori vasútépítőknek (tervezőknek és kivitelezőknek egyaránt) nem volt könnyű dolga. Az akkori viszonyokhoz képest mesterművet hoztak létre, ami máig fogalomszámba megy. A magas hegyek között kanyargó szűk völgyekben vezették a vasútvonalat, mely időről időre eltűnik egy-egy alagútban, helyenként viaduktokon keresztül. Bergün és Preda között pedig igencsak kanyargós az útvonal, egy helyen háromszor is keresztezi ugyanazt a völgyet, csak éppen egyre feljebb, ahogy spirálvonalban halad a hegyben el-eltűnve fölfelé. Mindezekre a látványosságra a hangosbemondó fel is hívja az utazók figyelmét. A szakasz legnevesebb látványossága, a Landwasserviadukt Filisur közelében talán a vonatból nézve a legkevésbé látványos, de a fényképeken valóban lenyűgöző. 65 méter magas és 135 méter hosszú, 5 oszlopon áll és egyenesen a meredek sziklafalba vezeti be a vonatot.
Churból 1 óra 57 perc alatt lehet eljutni vonattal St. Moritzba. Ezúttal felkészülten érkeztünk, tudtam, hogy mit szeretnénk megnézni, csak éppen azt nem tudtam, hogy merre kell elindulni. A tourist office egyetlen alkalmazottja hosszasan el volt foglalva egy kevésbé felkészült német turistával, így végül az éppen halálosan unatkozó jegypénztárost kérdeztem, meg, hogy merre induljunk. Nagyon segítőkészen elmondta, hogy a ferde torony (erről hamarosan) ferdesége akkor érvényesül a legjobban, ha jobbra indulunk, viszont tőlem tudta meg, hogy az Engadiner múzeum felújítás miatt zárva van.
Így hát elindultunk fölfelé, a kedvezőbbnek ítélt útvonalon a ferde torony felé. Helyi elnevezése Schiefer Turm, a város egyik legjellemzőbb nevezetessége, ami a 12. században épült, de 1890-ben nagyrészt lerombolt St. Mauritius templom megmaradt tornya. 33 méter magas, dőlésszöge 5,5 fok, nagyobb, mint a Pisai ferde toronyé (ami szintén a 12. században épült, 55 méter magas, dőlésszöge az 1990-es években szintén 5,5 fok volt, de mára már csak 3,9 fok). A torony mellett egy apró kis sírkert található.
Az Engadiner múzeum ugyebár zárva, egészen 2016. végéig, így ezt nem tudtuk megnézni, így tovább nézelődtünk a városban. Azt már az útikönyvekből is megtudtam, hogy a város igazából nem nagy látványosság - ezt magam is meg tudom erősíteni.
Hírnevét nem is annak köszönheti, hanem gyógyfürdőinek, szanatóriumainak, magaslati levegőjének, nagyszerű síterepeinek és előkelő vendégeinek. Azt is olvastam, hogy annyi bunda sehol nem jön szembe az emberrel, mint St. Moritzban és azt kell mondjam, ezt sem tudom cáfolni. Még a csizmák is valódi szőrmével voltak kívülről borítva sok ember lábán. A bundások tartozéka általában egy kis termető, élő bundás volt, egy öleb személyében.
A ferde torony lábánál kucorog egy életnagyságú bronzszobor, mely egy szekeleton versenyzőt ábrázol. A Cresta Club ajándéka a város részére. (A szkeleton egy alacsony építésű szánkó, mellyel jégcsatornában versenyeznek (ez a bobpályával megegyező) fejjel előre, a földtől 15-20 cm-re, 90-140 km/órás sebességgel és St. Moritzból indult világhódító útjára. Olimpiai szám is, állandó versenyszámként csak 2002-től, de először az 1928-ban, majd az 1948-ban St. Moritzban rendezett téli olimpián bukkant fel. Nevét arról kapta, hogy tulajdonképpen egy lecsupaszított szánkóról van szó (a skeleton angolul csontvázat jelent). Eredetileg azért építtette a pályát 1884-ben a polgármester és sportokat igencsak kedvelő egyik hoteltulajdonos, mert a város kanyargós utcáin gyakran csúszkáltak angol turisták, veszélyeztetve a gyalogosokat is. A pálya St. Moritztól 1 km-nyire készült és 10 kanyar volt benne. Kezdetben havas volt, de nem sokkal később már jeges pályát készítettek. Hagyományosan karácsony előtt néhány nappal nyit meg és február végéig, március elejéig tart nyitva.
Természetesen más téli sportok is űzhetőek itt. A síelést talán említenem sem kell, van azonban egy másik sport, amit viszont igen. St. Moritz (Dorf és Bad) a St. Mortizersee (tó) partján fekszik. Ez a tó a hely magas fekvésének köszönhetően telente befagy és több neves sporteseménynek is helyszínéül szolgál. Ennek köszönhetően érkezésünkkor egy darabig kétségbeesetten kerestem, hogy vajon hol lehet a tó, mire végül rájöttem, hogy be van fagyva (a webkamera tanúsága szerint még ma is be van fagyva). Ez azért nem tűnt fel azonnal, mert másnap kezdődött a nagyhírű White Turf lovas verseny, aminek a teljes installációja, azaz a versenypálya, a kilátók, a versenyzők és a szponzorok sátrai szinte teljesen beborították a tó jegét. Összesen 200 tonnyányi anyagról van szó! Ehhez minimum 30 cm-esnek kell lennie a jégnek. Ottlétünkkor még üres volt a pálya, de bevallom, nem éreztem volna biztonságban magam, ha többszáz néző, ló és versenyző is ott tolongott volna. A versenyt 1906-ban rendezték meg először és mindig februárban kerül rá sor.
Szintén a tó jegén keresztül vezet az Engadiner Skimarathonútvonala. A verseny 1969 óta, március 2. vasárnapján, tehát közvetlenül a White Turf után kerül megrendezésre. Idén 47. alkalommal került rá sor és 13.331 résztvevője volt, 61 országból és Svájc minden kantonjából.
Téli sportok terén meg kell még említenem a St. Moritz felé vezető úton található, Preda és Bergün közötti szánkópályát. Bergünben 2.000 bérelhető szánkó (Rodel, nem Schlitten, mert az irányítható, ezért biztonságosabb a kanyarokban) várja a sportolókat. Itt vonattal el lehet menni Predaba, onnan indul a 6 km hosszúságú pálya, ami rendkívül kanyargós és összesen 400 méter szintkülönbség van benne. Európa leghosszabb kivilágított szánkópályája, ami nyáron a hágón átvezető út, de télen teljes egészében le van zárva.
Bergünben található egy vasúti múzeum is, ami a vasútépítés úttörőinek állít emléket. De térjünk vissza St. Moritzba!
Fentről a városból (pontosabban faluból, mert St. Moritz Dorf a neve) mozgólépcsőn is le lehet jutni a tópartra, mégpedig a St. Moritz Design Gallery-n keresztül. Ez egy érdekes szerzet, mert valójában egy parkolóház (Parkhaus Serletta), ami a hegyoldalba épült és a rendkívül hosszú mozgólépcső (és hagyományos lépcső) mellett a falon végig régi plakátok sorakoznak - ez a design gallery. Az időről időre változó plakátkiállítás a hely jellegéből adódóan az év minden napján és a nap 24 órájában "látogatható".
Azt kell mondanom, hogy összességében nem voltam elragadtatva St. Moritztól, a hatalmas szállodáktól, a nem túl szép épületektől, a városon áthaladó erős forgalomtól. Nekem sokkal szimpatikusabb Zermatt (Wallis kantonban, a Matterhorn lábánál), ahová autók be sem hajthatnak, tele van régi fa épületekkel és a rengeteg turista ellenére is nyugodt, békés település (beszámoló ittés itt).