Quantcast
Channel: Svájc és más
Viewing all 87 articles
Browse latest View live

Az árfolyamgát feloldásának azonnali hatásai

$
0
0
storybild
Fotó innen

A Svájci Nemzeti Bank által 2011. szeptembere óta ("A frank minden közgazdasági modell alapján túlértékelt, és további erősödése súlyos gondokat okozna az exportfüggő svájci gazdaságnak" - Thomas Jordan jegybankelnök)mesterségesen fenntartott 1,2-es EUR/CHF árfolyam szabadon engedésének napján az emberek lassan, de biztosan megértettek egy dolgot, mégpedig azt, hogy most kell váltani eurót, mert jóval többet kapnak érte, mint addig. Ez pontosan két hete, csütörtökön történt. A szeznzációra éhes sajtó már másnap felkészülten figyelte, hogy a svájci bevásárlóturisták által kedvelt határmenti városokban (Koblenz, Waldshut, Weil am Rhein stb.) mennyivel nőtt a forgalom, és meginterjúvolták az ottaniakat, hogy fel vannak-e készülve a svájciak megerősödött rohamára.

A pénzváltás valóban megkezdődött, némely helyeken hosszú sorok kígyóztak az automaták előtt (vannak olyan ATM-ek, ahol a frank mellett eurót is lehet kivenni), sőt, több helyen ki is ürült ezen automaták euró-készlete.

Im Trippelschritt: In vielen Banken in Basel bot sich gestern das gleiche Bild. Kunden warteten – wie hier in der Migrosbank – auf ihre Devisen.
Fotó innen - Pénzváltásért sorbanállók
Közgazdászként mi már aznap láttuk szemeink előtt, ahogy az exportorientált cégeknél válságstábot hívnak össze, ugyanis a svájci valuta ilyen mértékű - ráadásul váratlan - felértékelődése ezen cégek bevételeit egyik pillanatról a másikra minimum 20%-kal csökkentette.

Azóta számos elemzésés magyarázat jelent meg az okokról és a következményekről. A nemzeti bank magyarázatába ne menjünk bele, elemzők szerint állítólag csak rossz lehetőségek közül tudtak választani. Az árfolyam elengedése elsősorban a svájci exportőrök és a turizmus számára negatív, azzal együtt, hogy az 1,2-es árfolyam 2011-es bevezetésekor tudható volt, hogy átmeneti intézkedésről van szó, hogy időleges biztonságot nyújthassanak a gazdaságnak ahhoz, hogy az érintett cégek megerősödhessenek és felkészülhessenek a kiszámíthatatlanabb, kedvezőtlenebb jövőre.

Ezek a cégek azonban sokkal inkább a kényelemre és a biztonságra rendezkedtek be, örültek, hogy legalább egy biztos pont van az életükben - a gazdasági környezet többi eleme amúgy is teljesen kiszámíthatatlan. Így most sok helyen felmerülnek a különböző megtakarítási tervek, hogy továbbra is versenyképesek maradhassanak. Megtakarítani pedig leginkább és leggyorsabban a munkaerőn lehet, hiszen ez az egyik legnagyobb költségtényező. 

Így a közeljövőben olyan intézkedésekkel lehet számolni, mint a fizetéscsökkentés, hosszabb munkaidő, egyéb megtakarítások bevezetése, a január 27-e óta ismét engedélyezett rövidített munkaidő (Kurzarbeit), de sajnos elbocsátásokra is sor fog kerülni. Néhány cég a bérek eurósításában gondolkodik - a határ menti cégeknél talán kevésbé vészes, mert sokan úgyis átjárnak Németországba vásárolni (ugyanaz a bevásárlói kosár ott 48%-kal olcsóbb), ill. a munkatársak nagy része onnan jár át nap mint nap, azaz a lakbérük is jóval kedvezőbb.

Svájcban egész pontosan 290 ezren dolgoznak olyanok, akik a határ túloldalán élnek. Ők - egészen addig, amíg nem csökkentik a fizetésüket - nagy nyertesei az árfolyam megváltozásának. Az egyik graubündeni szállítmányozó cég, ahol a munkatársak nagy része Olaszországból jár át, ma SMS-ben tájékoztatta a munkatársait, hogy jövő havi bérüket már euróban kapják (ez persze teljesen illegális lépés). Vesztesek azonban azok a külföldiek, akik expatként élnek Svájcban és a fizetésüket euróban határozták meg, de frankban fizetik ki őket. Fizetésük értéke így egyik napról a másikra ötödét veszített az értékéből, költségeik azonban változatlanok maradtak.

Ill. ez sem teljesen igaz, mert a két nagy hazai élelmiszerlánc, a Coop és a Migros, valamint néhány más cég (pl. autóimportőrök, utazási irodák - eurorabatt révén) azonnali árcsökkentéssel reagáltak (heti magazinjukban egyébkéntis hétről hétre tájékoztatnak az aktuális árváltozásokról).

Máris csökkentették 1000 cikk árát

Migros

Coop
Persze nem ezek a legnagyobb költségtényezők egy háztartás költségvetésében és nem is minden forgalmazó adja tovább az árcsökkenést a vásárlók felé. Így pl. a nagy márkakereskedők, ruházati láncok, kozmetikai cikkek forgalmazói továbbra is - legalábbis egyelőre - a Svájcban használatos felárral dolgoznak. És ami sokak számára a legnagyobb bosszúság, az import gyógyszerek árát sem csökkentették, pedig egy számítás szerint ez évi 800 milliós megtakartás lenne, ami az egészségbiztosítás 2,8%-os csökkentését tenné lehetővé.

Megjelent az első - 1000 fős, reprezentatív - közvéleménykutatás eredménye is, amiből kiderül, hogy az emberek annyira nem látják rossznak a helyzetet. Sőt, 27%-uk úgy gondolja, hogy a frank erősödése pozitív hatással lesz az életükre. 44%-uk szerint az ő életükben nem lesz érezhető hatása az árfolyamváltozásnak és csak 22%-uk tart attól, hogy negatívan fogja őket érinteni az újonnan előállt helyzet.

Eközben a gazdasági elemzők csökkentették az országos konjunktúra előrejelzést, sőt vannak akik recesszióval is számolnak.

Breaking news február 12-én: Egy nagy, tőzsdén is jegyzett cég, a GF bejelentette, hogy a heti munkaidőt 44 órára növeli. Svájcban 5.000, világszerte 14.000 alkalmazottja van. Elsősorban a gyári munkásokra vonatkozik ez a változás, de a kutatás-fejlesztésen dolgozók és a management is részesül belőle. A vezetőség évi 1 heti szabadságról mond le, mert ők nem kötelező munkaórában dolgoznak. Ez a változás - egyelőre - 2015 végéig tart, hogy versenyképességüket megtarthassák. Rövidített munkaidőt és az elbocsátásokat még nem terveznek. Jövő hétfőtől a Bühler cégnél is hosszabb munkaidőben fognak dolgozni. A 2.500 alkalmazottnak heti 45 órát kell majd dolgoznia.


Ha már pénz

$
0
0
Ausstellung «Geld. Jenseits von Gut und Böse». Was sich nicht mit einem Preis quantifizieren lässt, wie etwa Seilspringen oder angeregte soziale Kontakte, erscheint wertlos.
Fotó innen

A lenzburgi Stapferhausban ismét nagyon érdekes kiállítás látható. Ezúttal a pénz témakörét járhatjuk körül (Geld. Jenseits von Gut und Böse), nyugodtan mondhatom, minden aspektusból és rendkívül érdekes módon. A pénz mindennapjaink része, mégsem nagyon godolkodunk rajta, maximum azon, hogy van-e "elég" belőle, kijövünk-e belőle a hónap végéig, vagy esetleg meg is tudunk takarítani belőle. 

A világ különböző pontjain, az egyes országokon belül, de még az egyes emberek között is nagy eltérések vannak abban, hogy mit tekintenek általánosan elfogadott fizetőeszköznek, értéknek, hogy mit jelent számukra a pénz.

11 különböző témakör, vagy inkább megközelítés során tekinthetjük át a pénz, jobban mondva a fizetőeszköz fejlődését, a dolgok értékét, megvizsgálhatjuk saját viszonyunkat a pénzhez, ill. a világgazdaság alakulását, fejlődési kényszerét. 

Megérkezvén azzal szembesülünk, hogy nincs belépődíj. Pontosabban van, de nem érkezéskor kell fizetni, hanem távozáskor, és nem is fix áras, hanem szabadon választott, attól függően, hogy mennyire értékeli az ember a látottakat. A kijáratnál többféle összeg közül lehet választani, olymódon, hogy letép az ember egy olyan összeget tartalmazó cetlit, amennyit fizetni szeretne. Talán 8 frank a legkevesebb és egész nagy összeg is választható azok számára, akik támogatásukkal szeretnének hozzájárulni a kiállításhoz.

Amíg azonban a kijáratig eljut az ember, rengeteg elgondolkodtató, érdekes dologgal találkozik. Így pl. a különböző korokban élt filozófusok és közgazdászok virtuális párbeszédének lehetünk fültanúi, majd egy kis kiállításon megtudhatjuk, hogy bizonyos dolgoknak mi az ára és mi a valódi értéke, haszna. Mindennek van ára és értéke, az életnek és a halálnak is. Egy szívritmusszabályozó készülék ára, mely valaki számára az életet jelenti, 50.000 frank. Egy lőszer, amivel egy ember életét is ki lehet oltani, csupán 34 rappen. Svájc 2013-ban 71 országba szállított fegyvert és lőszert 461 millió frank értékben, aminek 1/3-a lőszer. A legnagyobb megrendelő Németország 67,6 millió frankkal, de Magyarországra is szállítottak 1,3 millió frank értékben lőszert.




A homok a víz után a leggyakrabban használt alapanyag, nem igazán drága. Azonban nem is olyan kézenfekvő anyag, mint gondolnánk, a sivatagi homok ugyanis nem használható. Ahhoz, hogy legyen mit tenni - többek között - a betonba, az üvegbe, a fogkrémekbe, a hitelkártyákba, a samponokba és a mobiltelefonokba, a tengerpartokról és a tenger mélyéről kell homokot szerezni. Indiában és Marokkóban virágzik a strandokról illegálisan elhordott homokkal való kereskedelem.







És azt tudtad-e, hogy az ókori római légiósok jövedelmük egy részét sóban kapták. A só időszámításunk előtt az arannyal volt egyenértékű. Nemcsak ásványi anyagokban gazdag, hanem segítségével tartósíthatóak az élelmiszerek is. Innen (a salarium szóból) származik az angol salary, vagy a német Salär (fizetés) szó is. Afrika bizonyos területein a sótömbök a mai napig elfogadott fizetőeszközök.


Ilyen és ehhez hasonló példák után egy különleges teremben vizsgálhatjuk meg saját viszonyunkat a pénzhez. Egy kis szobában 4 millió darab 5 rappenest terítettek a földre, látványukat a falon körbefutó tükörrel sokszorozták meg. Ebben a szobában egy 15 perces "vezetett meditáció" keretében gondolhatjuk át, hogy mit jelent számunkra a pénz: szabadságot, lehetőségeket, hatalmat?



Párnát és cipőzsákot is kaptunk
Még egy elgondolkodtató tábla, amin számtalan dolog fel van sorolva. Fehér alapon azok, amik örömöt okoznak (tehát értékesek), fekete alapon pedig azok, amik hozzájárulnak a fejlődéshez, növelik a GDP-t (tehát értékesek).


Az alábbi képen az látható, hogy milyen sok pénz fér el kis helyen. Míg egy cigarettásdobozban 40.000 frank (12 millió forintnak megfelelő összeg), addig egy aktatáskában már 10 millió frank is, ezer frankos címletekben.



A kiállítás honlapjára be lehet küldeni, hogy ki mit tart a legértékesebbnek, mi az, amitől a világ semmi pénzéért sem válna meg. Van, akinek a barátaitól kapott kaktusza, másnak a sportteljesítményéért járó aranyérem, a gyermekei, vagy a kutyája kedvenc frizbije a legértékesebb. A hónap legértékesebb tárgya egy olyan füzetke, amibe tulajdonosa minden pozitív élményét feljegyzi.

Végezetül egy kiadvány is készült, amit akár a webshopban is meg lehet venni. A pénz témáján továbbhaladva esszék, érdekes kutatási eredmények (a pénz motiváló hatásáról) és tesztek olvashatóak benne.

Gyerekek és felnőttek számára egyaránt van mondanivalója a kiállításnak, jó szívvel ajánlom. 2015. november 29-ig látogatható.

Coop vagy Migros?

$
0
0
Jeder will der Günstigste sein: Die Preisvergleiche der Grossverteiler Migros und Coop sind aber legitim.
Fotó innen

Egy igazi svájci a két nagy kiskereskedelmi lánc egyikében vásárol, de csak az egyikben. És ez meghatározója az ő személyiségének. Még akár egy házasságot is megkeseríthet, ha a házas felek nem ugyanahhoz a lánchoz húznak. Láttam már olyan társkereső hirdetést is, amiben azt is megadta a hirdető, hogy - lehetőség szerint - Coop-párti férfit keres ... 

Állítólag már születéskor eldől, hogy Migros vagy Coop Kind lesz-e valakiből, aztán élete végéig ott is fog vásárolni. Egy stand-up comedist, Gabriel Vetter szerint (itt látható az előadása) ez az igazi vízválasztó az országban, nem a Röstigraben. Véleménye szerint nagyon is jól megkülönböztethető egymástól a két tábor - a Coop gyerekek elkényeztetettek, a Migros gyerekek szegény csórók.

Ennek a kissé túlzó megállapításnak az adhat történelmi alapot, hogy a Migros évtizedeken keresztül 30%-kal olcsóbban árult mindent, mint a versenytársai, így a lakosság egy része számára nem volt kérdés, hogy hol vásároljon. Gyártók és konkurensek sem rettentek el a bojkottól, a Migrost azonban nem sikerült kiszorítaniuk a piacról.

Ha ma megkérdeznek valakit, hogy Coop vagy Migros, nem csoda, ha a válasz politikai állásfoglalással ér fel. Márpedig megkérdezik, tőlem is megkérdezték! Mivel azonban én egy svájci gyökereket nélkülöző bevándorló vagyok, nekem egyik sem több annál, ami. A kínálat mindkét helyen nagy, minőségi termékekkel, bio áruval, laktóz- és gluténmentes termékekkel, friss, helyben sütött pékáruval, akciókkal és olvasmányos heti magazinnal. Rendben, bevallom, a Coop-ot jobban szeretem, a magazinja is vonzóbb számomra, de ez nem riaszt el attól, hogy időnként a Migros-ban is vásároljak. Meg a Manorban. Meg amerre még járok ... Szóval nálam semmiképpen sem elvi kérdés az, hogy hol vásárolok.

Egyébként mindkét cég cégcsoporttá nőtte ki magát egyéb hálózatok és gyártó cégek megvásárlásával. Így - gyakran anélkül, hogy tudna róla - a "másiknál" vásárolhat az elővigyázatlan ember. A Migros csoporthoz tartozik pl. a Depot (lakberendezés), a Digitec (elektronika) és a Schild (ruházat), de fitness centrumok, a Migros Klubschule, a Migros Bank, a Hotelplan utazási iroda is. A Coop is több céget megkaparintott már: az Interdiscount, Fust és microsoft.ch (műszaki cikkek), a TopTip (bútor, lakberendezés), a Luminart (lámpák), a The Body Shop (kozmetikai cikkek), a Christ (óra-ékszer) a Coop csoporthoz tartozik.

Mindkét cégcsoport éves forgalma 27 milliárd frank körül mozog. A hazai kiskereskedelem terén azonban a Migros jóval több vevőt és forgalmat tudhat magának, mint a Coop. A 2013-es adatok alapján mindketten a világ 50 legnagyobb kiskereskedelmi láncai közé tartoztak. Igaz, a Coop csupán az 50. helyet csípte meg, a Migros pedig a 38.-at. A lista elején szereplőkhöz képest mindketten kis halak.


Páciens eladó ...

$
0
0

Egy berni háziorvos (és egyben egy nagy sürgősségi rendelőintézet vezetője), Daniel Flach tabut döntött egy múlt heti orvoskonferencián Bernben. Arról számolt ugyanis be, hogy tudomása van olyan esetekről, amikor a háziorvos ahhoz a szakorvoshoz, vagy abba a kórházba utalja be a beteget, amelyik a legtöbbet kínálja érte - neki, a háziorvosnak, zsebbe ...

Négy konkrét esetet említett, természetesen nevek említése nélkül, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre.

  • Az első esetben egy privát klinika fizet a háziorvosnak betegenként 500 frankot, ha az hozzájuk utalja a pácienst (természetesen megfelelő biztosítással kell rendelkeznie az illetőnek).
  • A második esetben egy nyilvános kórház kínálja fel CT (komputertomográfiás) vizsgálat lehetőségét, hogy a drága berendezés jobb kihasználtsággal működjön. Egy-egy vizsgálat költsége 450-1.200 frank között mozog, ezért a kórház "hálás" az együttműködő háziorvosoknak, ha pácienseiknek ezt a vizsgálatot az ő kórházukban rendelik el.
  • A 3. eset sokkal meredekebb. Egy bizonyos háziorvosi hálózat (Ärztenetzwerk) csak akkor utal pácienseket egy adott ortopédiára, ha azok fizetnek a páciensekért. Enélkül nincs páciens.
  • Egy bizonyos magánkórház a kanton tulajdonában lévő közkórház számára megvásárol egy MRI (mágnesrezonanciás-tomográf) készüléket. Ezért cserébe a közkórház a magánkórházba utalja a betegeit. Kizárólag oda. (Ez annyira bizarr, hogy nem is értem, de nem fejtették ki bővebben. Talán az lehet az oka, hogy nem minden kórházban van mindenféle specialista, ezért akár más kanton kórházába is utalhatják a beteget kivizsgálásra, kezelésre.)

A szakmában már korábban is rebesgették, hogy létezik ez az úgynevezett "kick-back", vagy magyarosan kenőpénz, hogy olajozottabban menjen az üzlet, de ilyen konkrétan soha senki nem beszélt róla.

Ez az eljárás természetesen teljességgel törvénytelen, ráadásul a szakorvosi vizsgálatra való beutaló ilymódon nem feltétlenül a legalkalmasabb, hanem a legtöbbet kínáló szakembernél landol. A páciensek kiszolgáltatott helyzete ezáltal megduplázódik és az orvosokba vetett bizalmat veszélyezteti. Felmerül annak a veszélye is, hogy idő előtt vagy ok nélkül kerül sor kivizsgálásokra, operációkra. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy Svájcban egy bizonyos összeg erejéig a beteg maga fizeti az orvosi számlákat, minden kivizsgálás, kezelés, gyógyszerezés költségét. Tehát neki a pénztárcája is és nemcsak az egészsége bánja ezt az "ügymenetet".

Az okokat kutatva kettőt is ismertettek. Az egyik az lehet, hogy a háziorvosok kevesebbet keresnek, mint a szakorvosok, specialisták és így némelyek kísértésbe eshetnek egy csábító pénzügyi ajánlat hallatán. Pl. van olyan háziorvos, aki csak akkor utal egy bizonyos ortopéd sebészhez pácienst, ha a műtéten maga is részt vehet - 700-1.500 frank díjazás ellenében.

A másik okot a Svájcban egyre nagyobb számban dolgozó német háziorvosok számlájára írnák (hogy van az, hogy minden rossz az itt élő külföldieknek köszönhető? - kérdem én). Németországban ugyanis - állítólag - elfogadott az ilyesfajta gyakorlat és elképzelhető, hogy ezt a gyakorlatot itt is folytatják. A Medswiss elnöke nem azt állítja, hogy a német háziorvosok illegális tevékenységet végeznek Svájcban, viszont az esetek kivizsgálását kéri.

Úgy tűnik, hogy ha egyéb érdekek nem jönnek közbe, kivizsgálás indul ebben a témakörben.

Abban megegyezni látszanak a hozzászólók, hogy aki pénzzel kíván pácienst szerezni, az valószínűleg nem a legjobb orvos. A legjobbaknak nincs szükségük ilyesmire.

Cikk ittés itt.

További posztok egészség és egészségbiztosítás témakörben itt, ittés itt.

Referendum és iniciatíva - a közvetlen demokrácia eszközei

$
0
0
Tankstellen-Arbeitszeiten, Wehrpflicht-Abschaffung und Epidemiengesetz: Was die Abstimmungsergebnisse für die Schweiz bedeuten
Kép innen


Közeledik a következő népszavazás időpontja, ami idén nőnapra, március 8-ra esik. Ennek apropóján nézzük át, hogy is működik a demokratikus intézményrendszer Svájcban.

Magyarország és Svájc között rengeteg különbséget találhatunk, de az egyik legfontosabb az ország sorsát illetően talán az, hogy míg Magyarországon az emberek feje fölött döntenek, egyik-napról a másikra újabb törvények születnek, esetenként akár visszamenőleges hatállyal is, addig Svájcban addig gyakorlatilag semmit sem tehet a törvényhozás, amíg a nép jóváhagyását nem adta.

A Svájci Államszövetség 1848-as megalakulása óta többféle eszközzel teszi lehetővé állampolgárai számára a közügyekbe való beleszólást. Már az ország első, 1848-as alkotmánya is tartalmazta az alkotmánymódosító kötelező referendum és az alkotmányozó iniciatíva fogalmát. A fakultatív referendum 1874 óta élő gyakorlat.

Évente négy fix dátum van (február/március, május/június, szeptember/október, november - évekre előre megadva, jelenleg 2034-ig, hogy pontosan mikor), amikor a választópolgárokat az urnákhoz szólítják (bár otthonról, elektronikusan is lehet szavazni). Ilyenkor a törvényhozás mindhárom szintjén, azaz szövetségi (országos), kantonális és helyi kérdésekben adhatják le voksukat. Lássuk, hogy pontosan milyen formában.

A szövetségi törvényhozás munkáját nagymértékben meghatározza az, hogy a "népnek" a referendumok révén vétójoga van. A referendumok két fajtája létezik. 
  1. Minden olyan törvénymódosítás, ami az alkotmányt érinti, kötelező referendum tárgya, azaz azalkotmányt csak a nép jóváhagyásával lehet módosítani.
  2. Fakultatív referendumra az egyéb törvénymódosítások esetében kerül sor, de csak abban az esetben, ha a törvényhozást követő 3 hónapon belül 50.000 aláírással megtámogatva petícióban kérvényezik ezt. Ezért az újonnan hozott törvények csak 3 hónap elteltével válnak hatályossá, kivéve persze, ha népszavazási kérelem érkezik közben. Természetesen nem lehet minden törvényjavaslatot megtámadni, így a honvédelmi és a szövetségi költségvetésbe sincs beleszólása a népnek.
Ha bármelyik referendumon az állampolgárok a törvény ellen szavaznak, akkor az semmissé válik és kezdődhet elölről a törvényhozási folyamat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent megvétóznak. 1848 és 2014 között összesen 217 kötelező (alkotmánymódosító) referendum volt, melyek közül 55-öt utasítottak csak el. A fakultatív referendumoknál egy kicsit magasabb az elutasítási arány. Az összesen 176 kérdésben 78 esetben született elutasító népszavazás. Ezeknél az egyéb törvénykezéseknél nagymértékben rontják a statisztikát az 1981 előtti évek, amikor több volt az elutasítás, mint az elfogadott törvényjavaslat.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azokat a szervezeteket, melyek képesek egy aláírásgyűjtés kiírására, megszervezésére, már integrálták a törvényhozási folyamatba, az előzetes egyeztetésekbe és nagykoalíciókba, így ellenérveik figyelembe vétetnek és befolyásolják a törvény megszületését. Az is sokat segít a törvénykezésben, hogy a politikusok túlnyomó többsége cilvil foglalkozással is rendelkezik, sőt, ez a demokratikus rendszer egyik eleme (Milizsystem). Ilymódon nem a való élettől távol álló törvényhozókról van szó, hanem olyanokról, akik saját vállalkozásukban, munkahelyükön is megérzik egy-egy új törvény hatását.

Visszatérve a népszavazások kérdésére, beszélnünk kell azokról a népszavazásokról is, melyek nem a megszületett törvényjavaslatok hatására jöttek létre, hanem a "nép", bizonyos csoportok - civil kezdeményezések, közhasznú társaságok vagy társadalmi mozgalmak szervezetei - önálló kezdeményezésének eredményei. Ezek az ún. iniciatívák.

Az iniciatíva révén az állampolgárok alkotmánymódosító javaslatot tehetnek, amennyiben 100. 000 aláírót találnak kezdeményezésükhöz. Egy szempont van: az iniciatíva nem ellenkezhet a nemzetközi törvényekkel. Az ebben megfogalmazott kérdést a szövetségi parlament még a népszavazás előtt tárgyalja és állást is foglal a kérdésben - többnyire elutasítót. Amennyiben jónak látják, ellenjavaslattal (Gegeninitiative) állank elő. Ilyenkor mindkét fél kampányba kezd, ami - a anyagi lehetőségeiktől függően - óriásplakátokat, sajtóhirdetéseket, postaládába dobott információs anyagokat és honlapot is magában foglal.

Kantonális és helyi szinten konkrét törvényjavaslatot is tehet az állampolgárok egy csoportja.

Ezen az oldalon meg lehet nézni, hogy pillanatnyilag hogy állnak az aláírásgyűjtéssel a különböző iniciatívák, a kapcsolódó információkat is belinkelték és az is látható, hogy hány nap van még hátra a szükséges 100.000 aláírás összegyűjtéséhez. Jelenleg folyik az aláírásgyűjtés pl. ahhoz, hogy az autópályákon érvényes 120 km/órás sebességkorlátozást 140 km/órára emeljék fel.

Ugyanezen a honlapon, csak egy másik oldalon az összes eddigi iniciatíva eredménnyel együtt felsorolásra került, igazi csemege azoknak, akik érdeklődnek a részletek iránt. Pl. hogy 1908-ban az akkor szükséges 50.000 aláírás helyett közel 168.000 gyűlt össze az abszint betiltásáért és végül meg is szavazták. Vagy pl. hogy 1955-ben a 44 órás munkahét bevezetését kezdeményezték egy népszavazásban, amit 1958-ban leszavazott a nép. 1987-ben pedig azt kívánta megszavaztatni a nép, hogy ne épüljön több atomerőmű Svájcban. Az 1990-es népszavazáson ezt jóvá is hagyták. Az iniciatívák többsége azonban elutasításra kerül.

Nincs még egy ország, ahol olyan sok népszavazás lenne, mint Svájcban. Esetenként jó pár megszavaznivaló is összejöhet, ha van helyi, kantonális és szövetségi téma is. Akár a saját - aktuális - érdekeik ellen is szavaznak, ha az ország jövője szempontjából fontosnak találják. Ha ugyanis jól megy az országnak, a gazdaságnak, akkor jól megy az egyénnek is ...

A politikus - elvileg - nem főfoglalkozás

$
0
0
Kép innen


Mélyen gyökerező hagyomány, mely több mint 150 évre tekint vissza, hogy a köz szolgálatában végzett munkákat Svájcban "mellékállásban" végzik. Ezt a rendszert Milizsystem-nek nevezik. Ugyanúgy hozzátartozik Svájchoz, mint a közvetlen demokrácia, a semlegesség vagy a föderalizmus.

Maga az alkotmány (Bundesverfassung) is tartalmazza az általános rendelkezések között, az egyéni és társadalmi felelősség címszó alatt, hogy "Minden egyes személy felelősséget vállal önmagáért, és képességei szerint hozzájárul az állami és a társadalmi feladatok elvégzéséhez". Egy demokratikus államban ugyanis nagyon fontos, hogy a jogok és a kötelességek egyensúlyban legyenek.

Legismertebb, legáltalánosabb példája a katonaság (a milícia szóról eleve értelemszerűen ez jut elsőként az ember eszébe), mely nagyrészt mellékállású katonákból és elöljárókből áll (lásd kötelező sorkatonai szolgálat). Ugyanez érvényes - elvileg - a politika minden szintjén, de az élet más területein is - az önkéntes munka "intézménye"átszövi a társadalmat. Az Avenir Suisse"ötletgyár" szerint Svájc sikerének a Milizsystem a titka. Az emberek nemcsak választhatnak, szavazhatnak, hanem megvan a lehetőségük arra, hogy a közéletben is részt vehessenek, mégpedig egyenrangú félként. Mindegy, hogy milyen háttérrel rendelkeznek, sőt, minél változatosabb, annál jobb.

A törvényhozásban a társadalom minél több szintjéről és szegletéről érkeznek javaslatok, hozzászólások, annál jobb. A végső szót végül úgyis a NÉP hozza meg, tehát, ha tagjai a parlamentben is ott ülnek (plusz a különböző lobbisták), akkor nagy eséllyel nem fogják megtorpedózni referendummal a törvénytervezetet.

Ez a jól kitalált és régebben jól működő rendszer sajnos egyre inkább kezd meginogni. Jelenleg 100.000 fő visel valamilyen politikai funkciót, egy részük mellékállásban, egyre nagyobb hányaduk azonban főfoglalkozásban. Egy korábbi cikkből az derül ki, hogy a szövetségi parlament alsó- és felsőházának képviselői egyszerűen annyira leterheltek, hogy nincs olyan komoly civil állás, amit emellett végezni lehetne. Egy 2003-2007 közötti felmérés szerint a szövetségi politikusok csupán alig több mint 10 %-a tölti munkaidejének 1/3-át a parlamentben, politikusi munkával, mellékállásként. A 200 fős alsóházban (Nationalrat) még ennél is kevesebben, mivel túlságosan sok időt vesz el - állítólag - a politikusi munka. Persze vannak olyan politikusok is, akik a politika több szintjén is szerepet vállalnak. A főállású politikusokat Berufspolitiker-nek nevezik.

Nemrég volt Christoph Blochernek (nemrég lemondott felsőházi képviselő, az SVP helyettes pártvezetője és sikeres vállalkozó) egy javaslata, miszerint a parlamenti képviselők fizetését (juttatását) csökkentsék évi 50.000 frankra (jelenleg egy Ständerat, vagyis alsóházi képviselő átlagosan 138.000 frankot keres, egy Nationalrat, felsőházi képviselő pedig 20.000-rel többet). Arra gondolt, hogy ezáltal csökkenne azok aránya, akik csak képviselőként dolgoznak (a fiatalok között egyre több ilyen van) és így rákényszerülnének arra, hogy civil munkát is vállaljanak.  Előterjesztésében a parlament megreformálása is szerepel, ami még a mostaninál is kevesebb idejét venné igénybe a képviselőknek. Megszüntetné az állandó bizottságokat (a képviselők többnyire bizottságokban dolgoznak a parlamenti ülészszakok mellett) és ad-hoc jelleggel állítaná fel őket. Úgy gondolja, hogy az 1/3-2/3 arány lenne kívánatos, vagyis a civil élet kapna nagyobb hangsúlyt. Szeretné, ha a poltitika milícia-jellege újra megerősödne. 

Christoph Blocher javaslata nagy visszahangot váltott ki, mivel az érintettek szerint így máris csak a felső "tízezer" képviselői képviseltetnék magukat a parlamentben, mert más nem engedhetné meg magának. Ugyanis igaz, hogy a parlament csak évente 4-szer 3 hétig ülésezik, azért ennél több időt vesz igénybe maga a munka.

Helyi szinten azonban nem kifizetődő dolog már most sem a politikusság, hacsak a kapcsolatokat annak nem vesszük. Vannak olyan települések, ahol nagy gondot okoz embert találni. Talán ezért vannak olyan települések, melyek egyesülnek.

Összefoglalva: az alapelv, miszerint a politikai élet különböző szintjein a civil élet szereplői töltsenek be különböző funkciókat, nagyszerű, de valószínűleg újra kell gondolni a feltételeket ahhoz, hogy valóban egyenlő feltételekkel tudjon részt venni benne bárki, a vidéki gazdálkodótól a kisvállalkozón és a bankáron át az egyetemi professzorig.

Korábbi poszt a parlamentről és a lobbistákról itt, a népszavazás intézményéről itt, a nők választójogáról itt.

Bábeli zűrzavar az egészségügyben

$
0
0
Kantonsspital Aarau mit neuem Internetauftritt: Für Patienten und Gesundheitspartner wird der virtuelle Zutritt zum Spital erleichtert Quelle: GA
Fotó innen

Ismét az egészségügy került terítékre, vagy máshonnan nézve az itt élő külföldiek. Ezúttal tehát a két népszerű téma kombinációját elemzi a sajtó és tárgyalja jelenleg a parlament, mivel az orvosszövetség egyre nagyobb nyomást helyez rájuk. Lobbitevékenységükkel azt kívánják elérni, hogy csak azok az egészségügyi dolgozók kaphassanak Svájcban munkát, akik az ország legalább egy hivatalos nyelvén beszélnek.

A helyzet ugyanis az, hogy az egészségügyben nagy a szakember-hiány, több, mint a gazdaság bármely más területén. Nemcsak ápolókból, hanem orvosból sincs elég. Svájc pedig elég vonzó ország ahhoz, hogy a hiányt - ezen a területen is - külföldiekkel pótolják. A kórházakban és klinikákon dologzók 32%-a külföldi, amin belül a külföldi orvosok aránya még ennél is nagyobb, 41%. A francia és az olasz nyelvterületen pedig az összes kórházi dolgozó 40%-a nem svájci.

Az egészségügyben azonban súlyos következménye lehet annak, ha a beteg és az orvos nem beszélnek közös nyelvet, vagy ha az orvos nem beszéli olyan szinten a helyi nyelvet, hogy teljes mértékben megértethesse magát a pácienssel, vagy hogy megértse a beteget. A többség a szomszédos német nyelvterületekről, azaz Németországból és Ausztriából érkezik, de amióta Németországban javultak a munkakörülmények, egyre több német orvos tér haza. Helyüket pedig lengyel, bolgár és román orvosokkal töltik be, de az USÁ-ból is verbuválnak. Legtöbben - állítólag - a pszichiátriákon helyezkednek el, mert ez a terület kevésbé vonzó a svájci orvosok számára.

Az orvosi szakzsargon amúgy sem egyszerű, sokszor az anyanyelvünkön sem értjük, amit az orvos mond, nem megfelelő nyelvtudás esetén pedig megduplázódnak a nehézségek és a félreértés esélye. Az újságban a szimpla, ámde nagyonis kellemetlen félreértésektől a teljes meg nem értésből fakadó halálesetig több példát is felhoznak. Svájcban ugyanis, a szomszédos országokkal ellentétben, nem kötelező az orvosok számára a helyi nyelv ismerete. Ennek esetleges szigorítását tárgyalja most a parlament.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy nem csak az egészségügyi személyzet 30-40%-a külföldi, hanem a betegek egy része is, hiszen arányuk a teljes lakosság több mint 20%-a és ők sem mind beszélik a nyelvet.

A zürichi egyetemi kórházban újságírói kérdésre elmondták, hogy kénytelenek olyan orvosokat is páciensek közelébe engedni, akik nem értenek, beszélnekk kellőképpen németül, de gyorsan hozzátették, hogy járnak nyelvtanfolyamra. Abban egyetértenek a szakértők, hogy fontosabb a szak-, mint a nyelvtudás, mert a nyelvtudás könnyebben pótolható.

A háziorvosi rendelőben, ahová járunk, az orvosok legalább fele német, ugyanitt az egyik gyerekorvosunk amerikai. Sajnos volt alkalmunk két kórházat is belülről megtapasztalni. Magunk is meglepődtünk, mennyi külföldi dolgozik ott. Az egyik mentős német, a másik kínai, a főorvos bolgár, néhány kezelőorvosunk német, egy másik olasz (ő pl. nem beszélt túl jól se németül, se angolul, bár azért sikerült kölcsönösen megértetnünk magunkat), az ápolók között pedig tunéziai és cseh is volt. Volt olyan vizsgálat, ahol én tolmácsoltam, igaz, az orvos svájci volt, de kivételesen az angol nyelvtudás kellett volna. A főorvos - amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk - elhozott bemutatni a kórházból egy magyar orvost (csak úgy, szívességből), és ugyanebben a kórházban, 2 emelettel lejjebb a szemész is magyar volt, de az egyik vizsgálatot egy amerikai orvos végezte. A lakásunktól náhány száz méternyire található rendelőben magyar nőgyógyász rendel és van a közelben egy magyar gyerekorvos is.

A nyelvismeret törvényi előírása a parlament alsóházában már megbukott. Az egyértelmű indokok mellett sok érv szól ellene, hiszen azoknak, akik nem találkoznak beteggel (kutatóorvosok, patológusok, a laborban dolgozók), nem feltétlenül szükséges a helyi nyelv ismerete, az orvosok között az angol a legkézenfekvőbb közös nyelv. Viszont ha azt írják elő, hogy az ország legalább egy hivatalos nyelvét beszélnie kell az egészségügyben dolgozóknak, az sem segít sokat, hiszen egy Zürichben dolgozó orvos hiába beszél olaszul, azzal még nem megy sokra a német nyelvterületen. Tehát emiatt kár lenne orvoshiánnyal küszködni. Ha baj van, jobb egy más nyelven beszélő orvos, mint semmilyen.

A kantonok sem támogatják a szigorítást, mert tisztában vannak azzal, hogy nagy a szakemberhiány, kiképzésük azonban sokba kerül.

Kíváncsian várom, hogy milyen megoldást fognak találni, melyben mindenki - páciens, orvos, kórház, kanton - a lehető legjobban jár és az egészségügy színvonala sem szenved csorbát.

Érdemes becsületesnek lenni?

$
0
0
Tárgyaink hajlamosak arra, hogy időnként önálló életre keljenek és egy adott ponton úgy döntsenek, hogy nélkülünk folytatnák tovább földi pályafutásukat. Ezzel az ember a legritkább esetben ért egyet, hiszen nem azért vásároltuk meg őket, hogy egy elvesztésnek álcázott menekülési kísérletet csak úgy szó nélkül hagyjunk. Svájcban szerencsére van esélyünk arra, hogy a szökevényt nyakon csípjük, de ehhez azért nem árt tudnunk, hogy nagyjából hol vált meg tőlünk szeretett sálunk, esernyőnk, mobiltelefonunk stb.

A talált tárgyak többnyire méltó bánásmódban részesülnek. Az erdőben, útközben, buszmegállóban elhagyott holmit az arra járók általában az út szélén lévő bokorra, padra teszik, hogyha visszamegyünk, könnyebben megtaláljuk és addig se heverjen a porban, sárban, ne léphessen rá senki. A járműveken meglógó tárgyakat a becsületes megtalálók leadhatják, de a takarítószemélyzet, a kalauz vagy a sofőr is ugyanoda viszi.

Legalábbis mostanáig így volt. Azonban nyilvánosságra került egy ügy, melyben a zürichi reptérre érkező család a vasútállomásra menet talált egy köteg bankjegyet, amit becsületesen le is adott a jegypénztárnál. Mivel nagy összegről volt szó (1400 frankról), a család néhány hét múlva telefonon érdeklődött a vasúttársaságnál, hogy mi történt a pénzzel, jelentkezett-e, aki elhagyta. Érdeklődését egy 100 frankos jutalom követte, amit becsületes megtalálóként kapott. 

Az ügy kapcsán kiderült, hogy a vasúttársaság területén talált mindennemű tárgy az SBB tulajdona, azaz a megtalálónak törvényi kötelessége azt leadni. Naponta több mint 2.000, évente több mint 100.000 tárgyról van szó. Van, aminek a tulajdonosa beazonosítható, a tárca nélkül talált készpénzé azonban nem. Ebből már ki is lehet találni, hogy az SBB bizony megtartotta azt a bizonyos 1400 frankot és a 100 frankot is önként, azaz törvényi kötelezettség nélkül fizette a megtalálónak. Az általános gyakorlat szerint a talált összeg 10%-át, de maximum 100 frankot fizetnek a pénz leadójának, bár úgy tűnik, ezt is csak akkor, ha az illető később újra jelentkezik.

A statisztika szerint minden 2. elveszett tárgy tulajdonosa előkerül. A megmaradt tárgyakat nem tárolják a végtelenségig, 3 hónap elteltével átkerülnek egy központi helyre, a reptereken és a buszokon találtakkal együtt. Így már összesen havi 60-80.000 darabról van szó, igaz, a táskák tartalma mind külön-külön számít. Zürich Wollishofenben (Albisstrasse 54) van egy "áruház", itt lehet megvásárolni őket, az értékesebbeket pedig itt bocsátják árverésre. Márpedig nem nagyon ritkák az értékes tárgyak sem. Rolex óra, 18 karátos ararny Chopard fülbevaló gyémántkövekkel, arany collier, számítógép - ez csak néhány azok közül, melyeket a filmben látható árverésen eladásra kínáltak. Ezen kívül online shopból is válogathatunk a megmaradt talált tárgyakból, de a Ricardo.ch-ra is feltesznek belőlük. Az ilymódon befolyt bevételt a Talált Tárgyak Osztályának (Fundservice) fenntartására fordítják, csakúgy, mint a megtartott talált készpénzt. A fenntartás pedig milliós nagyságrend, ami nem is csoda, elnézve, hogy mennyi munkát ad a rengeteg elveszett holmi.





Mit tehetünk, ha az SBB valamelyik vonatán vagy vasútállomásán hagytunk el valamit? Az SBB honlapján elektronikusan leadhatjuk az elveszett tárgy adatait, de keresési megbízást is indíthatunk. Sajnos semmi sincs ingyen. Legjobban azok járnak, akiknek GA-juk van (éves országos bérlet), nekik csupán 5 frankjuk bánja tárgyanként, akiknek semmilyen bérletük sincs, azoknak 20 frank a díj. Külföldre is postázza az elveszett és tulajdonosára talált tárgyat, ez azonban 50 frankba kerül, amihez még a postaköltség is hozzájön.

Mi az, ami az internet olvasóközönségét annyira felháborította? Hát az, hogy többségük abban a hiszemben adja le a megtalált tárgyakat és pénzt, hogy eredeti tulajdonosuk ott előbb-utóbb megtalálja azokat. Az azonban teljesen kiverte náluk a biztosítékot, hogy az SBB saját tulajdonává válik mindaz, amit náluk hagytak el. Sokan úgy reagáltak erre, hogy ha ezt tudták volna, inkább magukkal viszik, amit megtaláltak. A fogyasztáspszichológus szavait idézve, a vasúttársaság eljárása teljességgel törvényes, azonban nélkülöz minden morális érzéket.

Köszöntjük új állampolgárainkat!

$
0
0
Igen, ilyen is van! Zürichben minden év márciusában kerül sor az előző év során Zürichben svájci állampolgárrá váltak megünneplésére. A helyszín a kongresszusi központ. Az 1951 új állampolgár kereken 100 különböző országból érkezett, közülük 800-an jelentek meg a köszöntésükre szervezett rendezvényen.

A fogadóbizottságben a városvezetők foglaltak helyet. A köszöntő beszédben említésre került a tömeges bevándorlás elleni népszavazás is (Masseneinwanderungsinitiative), és a városatya emlékeztette a résztvevőket, hogy a zürichiek több mint 70%-a ez ellen szavazott. Nem is csoda, hiszen számos világcég központja a városban található, ami hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság 31%-a külföldi (ez nem az állampolgárságot szerzettek aránya, hanem az azon felülieké!), és csaknem 50% bevándorlási háttérrel rendelkezik.

Végezetül pedig azt kívánta az újdonsült állampolgároknak, hogy egyenrangú tagjai legyenek az országnak,  és éberen, kritikus jóakarattal vegyenek részt a város politikai és társadalmi életében, és hogy közösen, együttes erővel vegyék kezükbe saját és a város sorsának irányítását.

Zürich város Youtube csatornájának bemutatkozó filmjében is kiemelik a város nyitottságát és sokszínűségét.


Tüntetés az egyenlő bérekért

$
0
0
Fotó innen

A nemzetközi nőnap (valójában az Equal Pay Day, ami először 2008-ban Németországban került megrendezésre, majd 2009-től Svájcban és Ausztriában is) alkalmából tegnap Bernben 12.000-en tüntettek annak érdekében, hogy a nők azonos végzettség és azonos munka esetén egyenlő bérezésben részesüljenek, mint a férfiak. Az ezt előíró alkotmánymódosítás 1981-ben történt, az esélyegyenlőségi törvénybe pedig 1996-ban került be. 48 különböző szervezetet állt a tüntetés mellé, melyen férfiak és nők egyaránt felvonultak.

Úgy gondolják, hogy 34 évnyi türelmi idő már több is mint elegendő. Az egyik parlamenti képviselő, aki egyben pártja női tagozatának vezetője, provokatívan azt javasolta, hogy egyenlőtlen bérek esetén a férfiak fizetését korrigálják lefelé, a nőknek adott szintre és az így megmaradt összegből támogassák a nők esélyegyenlőségét, pl. bölcsődék nyitásával.

A szövetségi parlament felsőháza tavaly októberben határozta el, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a törvény ellenőrzésére. Többek között azt is tervezték, hogy az 50 főnél több munkatársat foglalkoztató cégeknek rendszeres bérelemzést kell készíteniük, mely elemzéseket kontrollálás után üzleti jelentésükben publikálni kötelesek. Az igazságügyminisztériumnak konzultációs tervet kell kidolgoznia, mielőtt az alkotmányba kerülhet ez is, a javaslat azonban mindenhol ellenállásba ütközik. 

Fotó innen

Sokan attól tartanak, hogy az erős frank miatti nehezebb gazdasági körülmények miatt ez nem fog átmenni, azonban a kiáltvány összeállítói és aláírói azon a véleményen vannak, hogy a béregyenlőség nem lehet a konjunktúra függvénye. 

Svájcban a nők még ma is 19%-kal keresnek kevesebbet, mint férfi kollégáik. Ez a nyugdíjas korig akár fél millió franknyi különbség is lehet.


Első az egyenlők között

$
0
0

Fotó innen - Bundesrat 2014

El tudom képzelni, hogy egy svájci milyen döbbenettel és értetlenséggel nézi azon országok történéseit, ahol az ország vezetőjének személyisége, hitvilága és akarata formálja az adott ország sorsát.

Ilyesmi Svájcban nem fordulhat elő. Nemcsak azért, mert a nép hozzájárulása nélkül szinte semmi nem történhet (lásd népszavazások és iniciatívák), hanem azért sem, mert nincs az országnak valós hatalommal rendelkező, egyszemélyi vezetője. 

A politika csúcsán a Bundesrat, azaz a kormány áll, ez a 7 fő felelős a különböző minisztériumokért. Közülük szavazza meg évente a Bundesversammlung, azaz a parlament alsó- és felsőházának együttes grémiuma azt az embert, aki az országot képviseli, ha más országok első számú vezetőivel kell találkozni. Az így megválasztott Bundespräsident ezt a protokolláris funkciót korábbi feladatai mellett látja el és továbbra is egyenrangú minisztertársaival. Az egyetlen apró különbséget az jelenti, hogy döntetlen szavazás esetén az ő szava a döntő és plusz feladata még a kormány üléseinek vezetése. Primus inter pares, első az egyenlők között. Azaz nincs se államfő, se kormányfő, az ilyen irányú feladatokat a kormány együttesen végzi.

Reprezentatív szerepe sokáig néhány belföldi feladatban merült ki, úgymint az újévi és az augusztus 1-jei köszöntő beszéd megtartása, ill. a külföldi diplomáciai testületek fogadása újévkor a parlament épületében. Amióta az ország nyitottabb a külföld felé, a külföldi reprezentáció is megjelent tevékenységei között.

A 19. században a különösen tehetséges miniszterek számíthattak arra, hogy rátermettségüket "miniszterelnökséggel" jutalmazzák. A kevésbé népszerű vagy kevésbé befolyásos minisztereket rendszeresen leszavazták. Volt olyan, aki 27 évnyi miniszterség során csupán egy évig tölthette be a legmagasabb posztot. 

A 20. századtól azonban az az íratlan szabály, hogy azt kell elsővé tenni az egyenlők között, aki a legrégebben volt az. Így 7 éves ciklusokban mindenkire sor kerül. Az egyedüli izgalmat az jelenti, hogy milyen arányban szavazzák meg. Az összevont parlament 246 fős. Ha 200-an szavaznak egy személyre, az nagyon jónak számít, konfliktusokkal terhelt időszakban azonban a 170 szavazat is dicséretes.

A "miniszterelnök" helyettesét is évente választják és általában ő lesz a következő évi "miniszterelnök". Ez jóval kiszámíthatóbbá és tervezhetővé teszi a politikai életet, legalábbis az érintettek számára. Pl. 2013-ban az akkori Bundespräsident (Ueli Maurer, 148 szavazat) úgy döntött, hogy a pozícióval járó külföldi feladatkört teljes egészében átengedi párt- és minisztertársának, Didier Burkhalternek, aki a helyettese volt és ebből kifolyólag a rákövetkező évben "miniszterelnök".  Ilymódon Burkhalter (183 szavazat), aki egyébként a külügyminiszteri poszt birtokosa, még intenzívebben és hosszabb időn át ápolhatta a külföldi kapcsolatokat ott, ahol arra szükség volt. A külföldi partnerek számára ez nagyobb folytonosságot jelent. Bizonyára nehéz, de legalábbis furcsa lehet számukra, hogy minden évben mást köszönthetnek ugyanabban a szerepben.


Fotó innen - Didier Burkhalter minden nap vonattal jár munkába
A 2015-ös "miniszterelnök" Simonetta Sommaruga (181 szavazat) az egyesített parlament előtt mondott köszöntőbeszédében kitért a közvetlen demokráciára is, mint Svájc egyedülálló politikai rendszerére. Egy éves elnöksége alatt erre külön hangsúlyt kíván helyezni. Emlékeztetett arra is, hogy a közvetlen demokrácia a másként gondolkodók véleményének tiszteletét és a kompromisszumkészséget is magában foglalja. Ez utóbbi tulajdonságot az erő és nem a gyengeség kifejeződésének tartja.

Egyik első külföldi útja Brüsszelbe vezetett, hogy ott tárgyaljon Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével a tömeges bevándorlás korlátozásáról szóló népszavazás eredményének törvénybe foglalásáról, pontosabban arról, hogy mi az, ami még az EU számára is elfogadható. Az álláspontokat nem igazán sikerült az első beszélgetés alkalmával közelíteni, de a hangulat - a képek tanúsága szerint - jó volt ...

Fotó innen

Wallis 200 éve Svájc része

$
0
0
Fotó innen


Wallis az ország délnyugati régiójában található, a 3. legnagyobb kanton. Itt található a Matterhorn is (helyi nevén Horu), Svájc nem hivatalos szimbóluma, 5. legmagasabb hegycsúcsa (4.478 m), csakúgy mint Svájc 9 másik legmagasabb hegycsúcsa is - mind 4.000 méternél magasabbak.

1815-ben (22. kantonként) csatlakozott Wallis/Valais kanton a Svájci Államszövetséghez. A jubileumi évfordulóra természetesen különböző programokkal készültek. 

Az első látványos megemlékezésre tegnap este került sor. Az Alpok 13 hegycsúcsát világították ki az este sötétjében 3 percen keresztül. 70 hegyi túravezető részvételével készítették elő a terepet, ennyien vettek részt a pirotechnika elhelyezésében és meggyújtásában. A látvány varázslatos volt. 


A 13 hegycsúcs a kanton címerén található 13 csillagot jelképezte. Az összes megvilágított hegycsúcs nem volt egy helyről látható, összesen 6 helyszínen gyülekezhettek az érdeklődők. A szervezők olyan napot választottak, amikor a hold gyenge fénnyel világít, hogy a lehető legjobban érvényesülhessen a látvány. 

Becslések szerint legalább 100.000-en gyönyörködhettek a megvilágított hegycsúcsokban.

Az ünneplés azonban idén sem annyira felhőtlen. 100 évvel ezelőtt az 1. világháború és a gazdasági válság árnyékolta be az ünneplést, 50 évvel később pedig egy 88 áldozatot követelző nagy gleccseromlás miatt maradt el a megemlékezés. Idén 1/3 annyi pénz gyűlt össze, mint amennyit beterveztek, így elmarad a jubileumi könyv kiadása is. A hangulat sem igazán rózsás. A Zweitwohnungsinitiative (a 2. lakások korlátozására vonatkozó népszavazás) megvalósítása nagymértékben sújtja Wallist, ahol jellemzően sokaknak van nyaralója, csakúgy, mint a Raumplanungsbefehl (az építési területek arányát meghatározó határozat), ami a wallisiakat arra kényszeríti, hogy a meghatározott területen felül építkezés céljára eladott területek tulajdonosait kártalanítsák és kivegyék az építési területek alól.

Wallis viszonya Bernhez, a törvényhozáshoz kettős. Egyrészt az egyik legnagyobb haszonélvezői az állami szubvenciónak, másrészt nem jól viselik, ha kívülállók (kantonon kívüliek) beleszólnak abba, hogy ők hogy irányítsák az életüket.

A kanton francia és német nyelvű területei is egyre jobban eltávolodnak egymástól. De ez egy másik írás témája lehetne.

Azok számára, akik lemaradtak a  kivilágított hegycsúcsok látványáról, javaslom, hogy kövessék figyelemmel a híreket, mert augusztusban 2x ennyi csúcsot fognak kivilágítani.

St. Moritz, a gazdagok "játszótere"

$
0
0
Graubünden kanton svájci viszonylatban a távoliak közé tartozik az ország nagyobb részétől és persze tőlünk is, tekintve, hogy az ország délkeleti csücskében található. Eddig még csak Chur-ig jutottunk el, egyszer Wallis kantonból, Zermattból indulva (a Glacier Express-szel), egyszer pedig Zürich felől. Ugyan Chur a kanton fővárosa (és Svájc legrégebbi városa), de igazából még csak ott kezdődik Graubünden, az Alpok vonulatai.

St. Moritz a világ legismertebb üdülőhelyei közé tartozik, a turizmus és a téli sportok bölcsője. Mint ilyet panorámavonattal is meg lehet közelíteni. Mi is ezt az opciót választottuk. A hagyományos SBB/Rhätische Bahn Bernina Express-ének 2 vagonja szinte a plafon közepéig felfutó panorámaablakokkal rendelkező panorámakocsi. Ezekbe kötelező a helyjegy vásárlása, amit a vonaton is meg lehet tenni, közvetlenül a kalauznál (novembertől áprilisig 10, nyáron 14 frank).



Az Albula/Bernina hegyi vasútvonal a vasútépítés aranykorát idéző technikai remekmű és mint ilyen, a 3. vasútvonalként 2008 óta az UNESCO világörökség része. Az Albula szakasz Thusis és St. Moritz között húzódik. Thusis 697, míg St. Moritz 1774 méterrrel helyezkedik el a tengerszint felett, ami már sejteti, hogy az egykori vasútépítőknek (tervezőknek és kivitelezőknek egyaránt) nem volt könnyű dolga. Az akkori viszonyokhoz képest mesterművet hoztak létre, ami máig fogalomszámba megy. A magas hegyek között kanyargó szűk völgyekben vezették a vasútvonalat, mely időről időre eltűnik egy-egy alagútban, helyenként viaduktokon keresztül. Bergün és Preda között pedig igencsak kanyargós az útvonal, egy helyen háromszor is keresztezi ugyanazt a völgyet, csak éppen egyre feljebb, ahogy spirálvonalban halad a hegyben el-eltűnve fölfelé. Mindezekre a látványosságra a hangosbemondó fel is hívja az utazók figyelmét. A szakasz legnevesebb látványossága, a Landwasserviadukt Filisur közelében talán a vonatból nézve a legkevésbé látványos, de a fényképeken valóban lenyűgöző. 65 méter magas és 135 méter hosszú, 5 oszlopon áll és egyenesen a meredek sziklafalba vezeti be a vonatot.


Landwasserviadukt - Fotó innen


Churból 1 óra 57 perc alatt lehet eljutni vonattal St. Moritzba. Ezúttal felkészülten érkeztünk, tudtam, hogy mit szeretnénk megnézni, csak éppen azt nem tudtam, hogy merre kell elindulni. A tourist office egyetlen alkalmazottja hosszasan el volt foglalva egy kevésbé felkészült német turistával, így végül az éppen halálosan unatkozó jegypénztárost kérdeztem, meg, hogy merre induljunk. Nagyon segítőkészen elmondta, hogy a ferde torony (erről hamarosan) ferdesége akkor érvényesül a legjobban, ha jobbra indulunk, viszont tőlem tudta meg, hogy az Engadiner múzeum felújítás miatt zárva van.

Így hát elindultunk fölfelé, a kedvezőbbnek ítélt útvonalon a ferde torony felé. Helyi elnevezése Schiefer Turm, a város egyik legjellemzőbb nevezetessége, ami a 12. században épült, de 1890-ben nagyrészt lerombolt St. Mauritius templom megmaradt tornya. 33 méter magas, dőlésszöge 5,5 fok, nagyobb, mint a Pisai ferde toronyé (ami szintén a 12. században épült, 55 méter magas, dőlésszöge az 1990-es években szintén 5,5 fok volt, de mára már csak 3,9 fok). A torony mellett egy apró kis sírkert található. 





Az Engadiner múzeum ugyebár zárva, egészen 2016. végéig, így ezt nem tudtuk megnézni, így tovább nézelődtünk a városban. Azt már az útikönyvekből is megtudtam, hogy a város igazából nem nagy látványosság - ezt magam is meg tudom erősíteni. 







Hírnevét nem is annak köszönheti, hanem gyógyfürdőinek, szanatóriumainak, magaslati levegőjének, nagyszerű síterepeinek és előkelő vendégeinek. Azt is olvastam, hogy annyi bunda sehol nem jön szembe az emberrel, mint St. Moritzban és azt kell mondjam, ezt sem tudom cáfolni. Még a csizmák is valódi szőrmével voltak kívülről borítva sok ember lábán. A bundások tartozéka általában egy kis termető, élő bundás volt, egy öleb személyében.




A ferde torony lábánál kucorog egy életnagyságú bronzszobor, mely egy szekeleton versenyzőt ábrázol. A Cresta Club ajándéka a város részére. (A szkeleton egy alacsony építésű szánkó, mellyel jégcsatornában versenyeznek (ez a bobpályával megegyező) fejjel előre, a földtől 15-20 cm-re, 90-140 km/órás sebességgel és St. Moritzból indult világhódító útjára. Olimpiai szám is, állandó versenyszámként csak 2002-től, de először az 1928-ban, majd az 1948-ban St. Moritzban rendezett téli olimpián bukkant fel. Nevét arról kapta, hogy tulajdonképpen egy lecsupaszított szánkóról van szó (a skeleton angolul csontvázat jelent). Eredetileg azért építtette a pályát 1884-ben a polgármester és sportokat igencsak kedvelő egyik hoteltulajdonos, mert a város kanyargós utcáin gyakran csúszkáltak angol turisták, veszélyeztetve a gyalogosokat is. A pálya St. Moritztól 1 km-nyire készült és 10 kanyar volt benne. Kezdetben havas volt, de nem sokkal később már jeges pályát készítettek. Hagyományosan karácsony előtt néhány nappal nyit meg és február végéig, március elejéig tart nyitva. 





Természetesen más téli sportok is űzhetőek itt. A síelést talán említenem sem kell, van azonban egy másik sport, amit viszont igen.  St. Moritz (Dorf és Bad) a St. Mortizersee (tó) partján fekszik. Ez a tó a hely magas fekvésének köszönhetően telente befagy és több neves sporteseménynek is helyszínéül szolgál. Ennek köszönhetően érkezésünkkor egy darabig kétségbeesetten kerestem, hogy vajon hol lehet a tó, mire végül rájöttem, hogy be van fagyva (a webkamera tanúsága szerint még ma is be van fagyva). Ez azért nem tűnt fel azonnal, mert másnap kezdődött a nagyhírű White Turf lovas verseny, aminek a teljes installációja, azaz a versenypálya, a kilátók, a versenyzők és a szponzorok sátrai szinte teljesen beborították a tó jegét. Összesen 200 tonnyányi anyagról van szó! Ehhez minimum 30 cm-esnek kell lennie a jégnek. Ottlétünkkor még üres volt a pálya, de bevallom, nem éreztem volna biztonságban magam, ha többszáz néző, ló és versenyző is ott tolongott volna. A versenyt 1906-ban rendezték meg először és mindig februárban kerül rá sor.







Szintén a tó jegén keresztül vezet az Engadiner Skimarathonútvonala. A verseny 1969 óta, március 2. vasárnapján, tehát közvetlenül a White Turf után kerül megrendezésre. Idén 47. alkalommal került rá sor és 13.331 résztvevője volt, 61 országból és Svájc minden kantonjából.

Téli sportok terén meg kell még említenem a St. Moritz felé vezető úton található, Preda és Bergün közötti szánkópályát. Bergünben 2.000 bérelhető szánkó (Rodel, nem Schlitten, mert az irányítható, ezért biztonságosabb a kanyarokban) várja a sportolókat. Itt vonattal el lehet menni Predaba, onnan indul a 6 km hosszúságú pálya, ami rendkívül kanyargós és összesen 400 méter szintkülönbség van benne. Európa leghosszabb kivilágított szánkópályája, ami nyáron a hágón átvezető út, de télen teljes egészében le van zárva. 





Bergünben található egy vasúti múzeum is, ami a vasútépítés úttörőinek állít emléket. De térjünk vissza St. Moritzba!

Fentről a városból (pontosabban faluból, mert St. Moritz Dorf a neve) mozgólépcsőn is le lehet jutni a tópartra, mégpedig a St. Moritz Design Gallery-n keresztül. Ez egy érdekes szerzet, mert valójában egy parkolóház (Parkhaus Serletta), ami a hegyoldalba épült és a rendkívül hosszú mozgólépcső (és hagyományos lépcső) mellett a falon végig régi plakátok sorakoznak - ez a design gallery. Az időről időre változó plakátkiállítás a hely jellegéből adódóan az év minden napján és a nap 24 órájában "látogatható".




Azt kell mondanom, hogy összességében nem voltam elragadtatva St. Moritztól, a hatalmas szállodáktól, a nem túl szép épületektől, a városon áthaladó erős forgalomtól. Nekem sokkal szimpatikusabb Zermatt (Wallis kantonban, a Matterhorn lábánál), ahová autók be sem hajthatnak, tele van régi fa épületekkel és a rengeteg turista ellenére is nyugodt, békés település (beszámoló ittés itt).

Csokinyulak minden mennyiségben

$
0
0
Még el sem fogytak a polcokról az akciós csokimikulások, amikor február első napjaitól kezdve megjelentek a csokinyulak. Egy picikét korainak éreztem, de mentségükre legyen mondva, hogy még nem lepték el a teljes áruházat, nem úgy, mint 1 hónappal később.

Ekkor még csak a pénztár előtt voltak nyulak

A statisztikák szerint évente 5,5 millió darab csokinyúl, csibe és bárány fogy el, melyek 75%-a tejcsokiból készül, a maradék 25%-on pedig nagyjából egyenlő arányban osztoznak a fehér- és az étcsokiból készült húsvéti jószágok.

Osterhasen.jpg (22855 Byte)
Fotó innen

Errefelé divat a csupasz csokifigura, azaz magát a csokit díszítik, ezért gyakran nem csomagolják őket alufóliába, hanem áttetsző celofánba, ami látni engedi valódi szépségüket. A Lindt nyuszijai, az ismert arany színű nyulak (Goldhase) természetesen változatlanul arany színű alufóliában vannak és minden elképzelhető méretben kaphatóak. Nem mai nyulak már ők sem, 1952 óta ugrálnak le a futószalagról a kis csengettyűvel a nyakukon. 

Fotó innen

A svájci csokigyártók szövetsége megállapította, hogy a Svájcban eladott csokoládé 37%-a importból származik. Ez az előző évhez képest 1%-os növekedés, az ezredfordulókor behozott csoki aránya azonban mára megduplázódott az össz forgalmon belül. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy vannak olyan svájci csokigyártók, mint pl. a Lindt, akiknek külföldi gyáruk is van, ahonnan aztán Svájcba is szállítanak.


A Lindt húsvéti promóciós autói

A pékségekben és cukrászatokban azonban teljes mértékben kézzel készülnek a csokinyulak. Minden egyes darab egyedi, készítésük tapasztalatot és ügyességet igényel. Első lépésben kidekorálják az öntőformákat, vagyis eltérő színű csokival festik meg a nyuszi szemének, orrának, bajszának a helyét, és minden mást, ami mintát még szánnak rá. Ez a művelet a legmunkaigényesebb. Az sem mindegy, hogy a csokit milyen hőmérsékletűre melegítik. A fehéret 30, a tej- és étcsokit 32 fokra kell melegíteni ahhoz, hogy az öntőformába kerülhessenek. Fontos, hogy se túl vékony, se túl vastag ne legyen a nyuszi teste. A levegőbuborékokat ki kell ütögetni belőle, majd az asztalra kent csokirétegre rá kell nyomni az egészet - ez lesz a talpa. Amikor megszáradt, ki lehet venni a formából. Csak ekkor derül ki, hogy jól sikerült-e a dekorálás és a csokiöntés, azaz eladható-e a nyuszi.

Még egy érdekesség: a húsvéti desszertet nem dobozban, hanem egy tojás formának a fölső felében, kívül helyezik el.

 


Ma, húsvét előtt egy nappal még rengeteg nyúl, mondhatni csokinyúlhegyek álltak az áruházak polcain. 

Íme egy kis - fényképes - ízelítő belőlük.




Ez a két kép a Lindt-Sprüngli húsvéti tortáit szemlélteti


Csokival vagy anélkül, mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Drónposta

$
0
0
Svájc, mint a világ egyik leggazdagabb és technológiailag legfejlettebb országa, nagyon ügyel arra, hogy bizonyos területeken lépést tartson a fejlődéssel, sőt, akár a pionírok között is legyen. Ennek köszönhetően a svájci posta lesz talán az első posta a világon, ami a Google, DHL, Amazon és az Alibaba mellett teszteli a küldemények drónposta általi kézbesítését. 

A német DHL már 2013. decemberében megkezdte a csomagszállítási tesztet az északi partjairtól 12 km-re fekvő Juist szigetre, ezzel megelőzve a technológiai cégeket. Drónjuk automatikusan szeli át a tengert, ott átveszi egy illetékes a küldeményt, amit személyesen visz ki a címzetthez. Pici dolgokról van szó, mint pl. gyógyszer vagy sürgős dokumentum. Azóta nincs újabb hír felőlük. 

Az Amazon, mint az ötlettel 2013-ban előrukkoló cég, jelenleg Kanadában tesztel 2014. decembere óta  az amerikai határ mellett, de a helyszín és a részletek titkosak (az USÁ-ban sokkal szigorúbb a szabályozás, pl. automata drónokat egyáltalán nem engedélyez és a pilótának folyamatosan látnia kell a drónt).

A kanadai Matternet drónjai, a ONE névre hallgató kvadrokopterek, melyek ára darabonként 5.000 dollár, max. 1 kg-os csomagok szállítására képesek 20 km-nyi távolságig bezárólag. Ezek a drónok már többet repültek, mint bármely más cégé. Tesztelték őket Haitin is, gyógyszereket, dokumentumokat juttattak el nehezen megközelíthető területekre. Teljesen automatikusan repülnek, távirányítás sem szükséges hozzájuk, ráadásul nagy magabiztossággal képesek a szállítmány felvételére és lerakására.



A svájci együttműködés (Schweizer Post, Swiss WolrdCargo, Zürich Airport) alapvető célja az, hogy a tesztfázis (mely egyben egy élő megvalósíthatósági tanulmány) alatt tisztázzák a működés jogi hátterét, ill. hogy élesben is feltárják a  drónok működésének technikai és üzleti kapacitását. A lehetőségek a telephelyen belüli szállítástól az utolsó km-eken való kiszállításig bármit magukban foglalhatnak. A Posta szóvivője szerint arról még nem született döntés, hogy valaha is lesz-e drónos kiszállítás Svájcban, a tesztben azonban szívesen részt vesznek, hiszen ügyfeleik igényei elsődleges szempontot képviselnek számukra. A jövő már ma elkezdődött.

Mesebeli alkotások

$
0
0
Hosszú téli álmunk után a természettel együtt mi is feléledtünk és útra keltünk. No nem messzire, nem a világ végire, csak a szomszédos Spreitenbachba/Dietikonba (a két település határán), ahol április 4-én újra megnyitotta kapuit a Bruno Weber Park.



Bruno Weber festő- és szobrászművész 1931-ben született Dietikonban és 1962-től kezdve a saját háza építésével megkezdte és folyamatosan bővítgette szoborparkját, mely 20.000 m2-nyi területen terül el. A betonból öntött - gyakran - óriási alkotások egy része építési engedély nélkül jött létre, ami miatt meggyűlt a baja a hatóságokkal, akik végül meghajoltak a művészi nagyság előtt és rábólintottak a művekre.

A művész 2011-ben elhunyt, majd a park 2014. őszén bezárt, ami nagy felzúdulást keltett. A betonalkotások egy része igencsak megkopott és anyagi gondok is felmerültek, a család és a parkot fenntartó alapítvány azonban nem tudtak megállapodni a felújítást illetően. Az anyagi gondok nem szűntek meg, ugyanis a felújítás 1 millió frankba kerülne, az éves üzemeltetés 200.000 frankba, de ebben a szezonban még ki tudnak nyitni, néhány támogatónak köszönhetően. Időközben pedig dolgoznak egy hosszú távú megoldáson.

Szóval aki szeretné megnézni a nemzetközileg is ismert és elismert művész lakóhelyét és a köré épült mesevilágot, az ezen a nyáron még egész biztos megteheti.

Aki pedig lemaradna róla, az se búsuljon olyan nagyon. A Zürich mellett található Uetliberg csúcsára vezető út mellett is Bruno Weber szarvas lámpaoszlopai állnak, de a bécsi Műszaki Egyetem könyvtárának homlokzatán is láthatóak alkotásai. Igaz, ez nem ugyanaz az élmény.















Tavaszi kertészkedés, várlátogatással

$
0
0


Nincs is annál jobb, mint a természetben lenni! Legyen szó egy jó kis kirándulásról, túrázásról, vagy a kertben való pihenésről, esetleg kertészkedésről. Svájcban mindegyik népszerű. Ha ehhez még hozzávesszük a helyi és bio zöldségek divatját, máris láthatjuk, hogy a ProSpecieRara (ritka, őshonos fajok és fajták fenntartásáért és elterjesztéséért dolgozó alapítvány) hétvégi palántavására sikerre volt ítélve.

És valóban! Ilyen sok embert kevés programon láttam eddig, mint a Wildegg várának udvarában megrendezett palántavásáron. A vár már önmagában is megér egy misét, de legalábbis egy látogatást. Míg a magyarok a mongolok támadása ellen próbáltak védekezni (tatárjárás), addig a Habsburgok már az újonnan felépült várukban gyönyörködhettek (Schloss Wildegg), melyről az első írásos emlékek 1242-ből származnak. A 15. századig az ő birtokukban is maradt, majd néhány tulajdonosváltás után 11 generáción keresztül az Effinger család székhelyévé vált. 2011 óta a kanton tulajdona. Csodálatos, 4.000 m2-es barokk kertje és gyönyörűen berendezett szobái néhány órás programot biztosan szolgáltatnak a látogatók számára.





A palántavásáron már nyitáskor nagy volt a tömeg. Az igazán megszállottak ekkor rohamozták meg a standokat, hogy igazi különlegességekhez juthassanak. Jól is tették, mert pl. a Blaue St. Galler fantázianévre hallgató lila burgonya vetőgumói már egy óra múlva elfogytak (én ezen a standon dolgoztam önkéntesként). A később érkezők elkeseredetten vették tudomásul, hogy lemaradtak róla. Az alapítvány megőrzésében lévő 80 fajtából kb. 16 félét árultunk egyébként, a színesek fogytak el elsőként.

Úgy tűnt, hogy a látogatók nem először járnak ilyen helyen. Műanyag rekeszekkel, ládákkal felszerelkezve érkeztek, hogy a zsákmányt biztonsággal szállíthassák haza. A standokról készült képeket sajnos sikeresen letötöröltem, mielőtt letöltöttem volna őket, de a barokk kert tulipánjairól rengeteget be tudok mutatni.












Ha valakit érdekel a palántavásár, ezen a hétvégén Churban lesz még egy, akit pedig a wildeggi vár, az 14 frankos belépődíj ellenében (gyerekek 6 éves kortól 8 frankért) április 1. és október 31. között tekintheti meg.

2016 naptármodelljei

$
0
0



Közel két éve számoltam be arról (link itt), hogy a hagyományos svájci gazdanaptár (Bauernkalender) - állítólag a nagy versenyre való tekintettel - önmagával ellentmondásba kerülve  görög fehérnemű-reklámfotókat is felhasznált. Ez akkor nagy felháborodást keltett, és valljuk be, joggal. Tavaly is bekerült 3 külföldi, azonban a szomszédos Ausztriából és Németországból, amit a kiadó elfogadhatónak tart, hiszen a naptár ott is kapható.

Tegnap azonban - a kiadótól érkezett meghívásnak köszönhetően - személyesen győződhettem meg arról, hogy a zsűri kik közül választja majd ki a jövő évi naptár modelljeit.

A zsűritagok között idén először egy színész/komikus is szerepelt (Beat Schlatter, a márciusban brutális támadásáldozata volt), ill. a 2005-ös Mister Schweiz, Renzo Blumenthal is (aki viszont tényleg farmer). Mindenki legnagyobb meglepetésére ő is a jelentkezők között volt, de ezt már nem láttam személyesen. Ezen kívül a Bauer, ledig, sucht (farmer társkereső műsor) egyik sztárja (Jeroen Heusser), egy slágerénekesnő (Nadine Eichenberger) és a Schweizer Bauer szerkesztőnője (Pamela Fehrenbach) képezték a zsűrit.


A casting, azaz a válogatás a Zürich kantonban található Jucker farmon zajlott, egy tágas pajtában. A kulisszák tökéletesek voltak, a pajta rusztikus falait néhány szalmabálával és korábbi naptárfotókkal dobták fel és a falnak támasztva várakozott még néhány eszköz, ami egy farmon általában megtalálható. Voltak azonban (kizárólag lányok), akik nem bízták a véletlenre a hatásos megjelenést és saját - négylábú - díszlettel, háziállatukkal érkeztek. A kutyától kezdve a törpe kecskén és a néhány órás (!) borjún keresztül a póni- és normál méretű lóig minden megtalálható volt. Ez igazán látványossá és élvezetessé tette a fotózást.






A pózolás a szóbeli bemutatkozás után következett. Ha esetleg kimaradt volna, a zsűri minden esetben rákérdezett, hogy a jelöltnek mi köze van a mezőgazdasághoz vagy az állattartáshoz. Ebben a tekintetben, vagy stádiumban tehát nem érheti szó a ház elejét. A legbájosabb az az ukrán hölgy volt, aki ugye se nem svájci, se nem gazdálkodó, azonban a férje igen (svájci is és farmer is). Már tavaly is próbálkozott, akkor nem került be. Az idei jelölteket elnézve nagy esélye van, hacsak nem akarnak megint külföldi (külföldön élő külföldi) modellekkel dolgozni.



Mindenki vitt magával valamilyen tárgyat, ami jellemző rá (bakancs, metszőolló), az egyik lány muffinokkal kedveskedett a zsűritagoknak és ami a legfontosabb, fényképeket (Föteli) is prezentáltak magukról. Feltételezem, a fotogenitásukat nézték rajta, bár az egyik fiú gyerekkori fényképeket is vitt, ahol nyuszit simogat, kutyát etet, egyszóval természetközeli életét támaszotta alá velük. A hivatalos fotókat a német Stefan Söll, Európa egyik legismertebb aktfotósa készítette (az itteni képeket azonban mind én készítettem).





Volt néhány igencsak tűzről pattant menyecske, de néhány lány nagyon félénk és szerény volt. Egyikük az izgalomtól minden porcikájában remegett. Ha netalán bejut, nem tudom, hogy fogja viselni azt, hogy nagy valószínűséggel többet kell majd megmutatnia magából, mint amennyit mondjuk a strandon.







A pónilovas lány a bemutatkozás végén elmondta, hogy szeret énekelni, amit rögtön le is tesztelt a zsűri. Igazán jó hangja volt.




Rendben, tudjuk, hogy Svájc nem nagy ország, de azért egy kicsit több jelentkezőre számítottam. A kiadótól úgy tudom, hogy 40-en voltak a castingon, az újságban 50-et olvastam. Ha figyelembe vesszük, hogy külön férfi és külön női naptár készül, máris láthatjuk, hogy nagyon nagy esélye van a jelentkezőknek a bejutásra, a kiadónak viszont nagyon kis kínálatból kell a legmegfelelőbbeket kiválasztania.







Bevallom, első ránézésre sok jelentkezőn csodálkoztam, de egy kis idő után megállapítottam, hogy - szinte - mindenkiben van valami szép. Szóval a szeptembertől kapható 2016-os naptár is egész biztos vonzó képekkel lesz tele - ha más nem, hát a díszlet egész biztosan az lesz!



Birkák az SBB új fűnyírói

$
0
0
Fotó innen

Mostantól nemcsak a svájci hadseregnek, hanem az SBB-nek is vannak négylábó munkatársai. A több mint 30.000 alkalmazott között most már 80 birka is található. Feladatuk nem kevesebb, mint a sínek melletti, összesen 3800 focipálya nagyságú, 2700 hektárnyi füves terület egy részének"karbantartása" Lenzburgtól Bielig, ill. Baseltől Bernig. A bevetések egy-egy területen max. 2 hétig tartanak. Ez idő alatt áldásos tevékenységüket jóval csöndesebben végzik, mint a fűnyírók. Kötélidegzettel rendelkeznek, mert az elrobogó vonatok sem riasztják el őket. Mondhatni birkatürelemmel viselik ... Állítólag az augusztus 1-jei nagy tűzijáték sem hozza őket izgalomba. Az ember már-már azt gondolná, hogy süketek, de szerencsére nem, mert - mint az SBB blogjából megtudtam - a kutyaugatást ki nem állhatják.

Az ötlet úgy jött, hogy az SBB működésének minden területét átvizsgálták a fenntartható, környezetbarát működés szempontjából. Sok kicsi sokra megy alapon minden ötlet számít. És valóban, a birkák nem fogyasztanak áramot, üzemanyagot és a környezetet sem szennyezik. További előnyük, hogy - ellentétben a fűnyíró gépekkel - intelligensek. Azokat a növényeket nem legelik le, amikbe pl. madár fészkelt, meg egyébként is szelektíven legelnek. Így a biodiverzitás felől nézve is pozitív a jelenlétük.



A fajválasztásnál is példásan járt el a vasúttársaság. Egy ritka és egyébként nagyon hatékonyan legelő fajt választottak (a ProSpecieRara védelme alatt álló Skudde fajt), ami az 1970-es években már a kihalás szélén állt. Napi 10-20 m2 egy birka fűnyíró-kapacitása, ráadásul a nap 22 órájában ébren vannak, csak 2 órácskát alszanak. Időjárástól függetlenül "dolgoznak" (vagyis élik szokásos életüket), és ha azt látjuk, hogy lógatják a fejüket, ne aggódjunk, nem szomorúságukban teszik ezt, hanem azért, mert a földhöz közelebb hűvösebb a levegő.

_K1B6074
Fotó innen

Ha pedig egy területen végeznek, szépen arrébb telepítik őket - mindig csordában, mert egymagában félős, stresszes jószág a birka.

A pazarlás ellen

$
0
0
Fotó innen

Engem úgy neveltek, hogy ami a tányéron van, azt meg kell enni. Ez túlságosan is mélyen belém ívódott, és még ha nem is esik jól az utolsó falat, mert már tele vagyok, azért legyűröm magamba, mert ételt kidobni - ugyebár - pazarlás.

Ugyanígy gondolkodik a luzerni Hotel Monopol igazgatónője is, csakhogy a szálloda kínai vendégei nem csupán az utolsó falatokat hagyják a tányérukon, hanem miután jócskán megpakolták azt a büféasztalnál, tetemes mennyiséget hagynak ott maradékként (lásd fenti kép). 

Kínában - állítólag, bár a különböző internetes források nem egyöntetűek ebben a kérdésben - azzal fejezik ki a vendégek a vendéglátó felé, hogy köszönik szépen, finom volt az étel és eleget is ettek, hogy hagynak a tányérjukon egy keveset. Ha mindent megesznek, azzal azt fejezik ki, hogy kevés volt az étel, emiatt ez illetlenségnek számít.

Talán sok illemtudó kínai vendég fordul meg a luzerni szállodában, vagy az is lehet, hogy egyszerűen többet kíván a szemük mint a szájuk, és nem tudnak ellenállni a büféasztal bőséges kínálatának. Az igazgatónő azonban már nem bírta tovább nézni, hogy mennyi étel megy pocsékba, ezért angol és mandarin nyelvű táblácskákat állított fel az asztalokon a következő szöveggel:

Jó reggelt kedves vendégeink!

Etikai és morális okokból Svájcban nem dobunk ki ételt. Kérjük, hogy csak annyit szedjen a tányérjára, amennyit meg is eszik. Köszönjük megértését.

Átnevelő kampányát éhező, csontsovány afrikai gyerekek fényképeivel is alátámasztja.

Ezt egy kicsit túlzásnak találom, mert a vendégnek esetleg végképp elmegy az étvágya és azt is a tányéron hagyja, amit eredetileg megehetőnek talált.

Mindenesetre megértem felháborodását és sok sikert kívánok neki ehhez a nemes küldetéshez.
Viewing all 87 articles
Browse latest View live