Nemrég olvastam az interneten egy összeállítást, melyet - állítólag - külföldön élő magyarok visszajelzései alapján állítottak össze arról, hogy mi hiányzik nekik leginkább külföldön. Őszintén szólva nem igazán tudok azonosulni ezzel a listával, nekem olyan, mintha egy külföldi turista vetette volna papírra. A lista röviden: fürdők, magyar vendéglátás, paprika, nincs tabu téma, pálinka, magyar kolbász és liberális hozzáállás.
Ami nekem leginkább hiányzik, az valami egészen más. A családot, az évtizedes barátságokat semmivel sem lehet pótolni. Azokat a beszélgetéseket, amikor a másik fél hallgatásából is tudod, hogy éppen mire gondol, vagy épp mit szándékozik mondani. Amikor egy szó nemcsak egy puszta szó a beszélgetésben, hanem közös történeteket idéz fel. Amikor gyakran elég csak utalni valamire, a másik fél pontosan érti, hogy miről van szó. Amikor ha azt hallod, tanár, nem csupán a tanári szakmára, hanem a teljes oktatási rendszerre gondolsz, annak tökéletlenségével, problémáival, a tanári szakma nem megfelelő megbecsülésével és alulfizetettségével együtt - és folytathatnám a sort.
Ahhoz, hogy egy kicsit is hasonló szintre eljuss egy idegen országban, nagyfokú nyitottságra, érdeklődésre van szükség.
Itt Svájcban is téma mostanában a "haza" fogalma, talán éppen amiatt a jelenség miatt, hogy sokan kénytelenek gazdasági okokból, vagy háborús fenyegetettség miatt elhagyni a hazájukat és máshol új életet kezdeni. Lehet-e új életet kezdeni és nem visszavágyni, befogad-e minket az új ország és új hazánknak akarjuk-e nevezni az új országot? Mint a legtöbb dolognál, itt is kettőn áll a vásár. A
lenzburgi Stapferhaus most, márciusban nyíló kiállításán választ kaphatunk néhány kérdésünkre ebben a témában.
Talán érdemes megnézni, hogy a Svájcban megkérdezettek számára mit jelent a haza.
95% - emberek
94% - táj
91% - hagyományok, szokások
78% - nyelv (kantononként, településenként eltérő a dialektus!)
67% - egy hely a térképen
66% - közösségek, egyesületek
32% - hit
Én leginkább Lukas Steingruber, svájci tájépítész gondolatával tudok azonosulni. Számára a haza nem egy hely, hanem egy érzés.
Nézzük akkor meg, hogy mik azok a dolgok, amiktől én otthon, de legalábbis otthonosan érzem magam Svájcban! Természetesen alapvetően érdemes szimpatizálni az országgal és annak kultúrájával, szokásaival, ellenkező esetben nem tudnám elképzelni, hogy otthon érezzem magam benne. Szeretem a rendet és a kiszámíthatóságot, nem vagyok a kiskapukat kereső típus, ezért engem a svájci tökéletességre törekvés nem - mindig - feszélyez.
1. ORSZÁGISMERET, HELYISMERET
Svájc ugyan nem egy távoli, ismeretlen ország, azonban talán kis mérete és világgazdasági/politikai valamint Magyarország számára nem nagy jelentősége miatt nem igazán tudunk sokat róla. Leginkább néhány kliséből áll az átlagember tudása az országról, úgymint gazdagság, drágaság, távolságtartás, síparadicsom, órák, sajt, csoki. Hát, ezzel nem megyünk túl sokra!
Amikor kiköltöztünk Svájcba, beszereztem néhány helyi könyvet, ill. elkezdtem olvasni az újságokat (lista a könyvekről
itt, hírportálokról
itt). Hétvégenként kirándultunk, a térképen néztük, hogy merre nem jártunk még és igyekeztünk lehetőség szerint mindenfelé eljutni. Az első 1-2 év alatt több helyen jártunk, mint a svájciak többsége egész életében. Így egy kicsit képet kaptunk arról, hogy hogy néz ki az ország, hogy élnek az emberek, milyenek az országon belüli eltérések, legalábbis azok, amik szemmel láthatóak. Ha egy beszélgetőpartnerem utal egy kantonra, beszél egy városról vagy tóról, akkor látom magam előtt és jobban el tudom képzelni, bele tudom élni magam abba, amiről beszél, annak ellenére, hogy nem itt születtem. Ugyanez érvényes a városra is, ahol élek. Utánaolvastam a történelmének, bejártam keresztül-kasul, és tudom, mi merre van.
Vannak boltok, ahová rendszeresen járok, név szerint ismerjük egymást a tulajdonossal és a vásárlás minden esetben egy kis beszélgetéssel is együtt jár.
2. NYELVTUDÁS
Ez jóval nehezebb dió. Hivatalosan 4 nyelve van az országnak: német (64%), francia (19%), olasz (8%) és romans/rétoromán (1%-nál kevesebb). A német a legkritikusabb, a maga megszámlálhatatlan sok dialektusával. Felső fokú német nyelvvizsgám (és nyelvtudásom) ellenére az első 2 évben szinte semmit nem értettem a helyi dialektusból, közel 7 év elteltével sem mindent. Ennek ellenére azt mondom, hogy egyáltalán nem fölösleges a német nyelvtudás (német nyelvterületen, természetesen), mivel a helyiek többsége azonnal átvált "svájci irodalmi németre" (
schweizer Hochdeutsch,
Wikipedia), ha érzékeli, hogy a dialektussal hadilábon állsz. Természetesen nem mindenki - van, aki azért, mert nem biztos a nyelvtudása (nekik is idegen nyelv az irodalmi német) - ezek jellemzően az alacsonyabb végzettségű emberek, iparosok, szerelők, farmerek, és van, aki azért, mert úgy ítéli meg, hogy érted, amit beszél.
Angol nyelvvel is egész jól el lehet boldogulni, különösen nemzetközti cégnél dolgozva, ahol a munkatársak többsége szintén nem svájci és az angol a közös nyelv. Mi egy 19 ezer fős kisvárosban élünk, ahol 29 ezer munkahely van, néhány multinacionális cégnek köszönhetően. Ebben a pici városban összesen 109 nemzet fiai, lányai élnek! Másrészről mivel az ország maga is 4-nyelvű, a különböző nyelvterületeken élők számára is gyakran az angol a kommunikáció nyelve.
A valódi integráció része a helyi dialektus legalábbis megértése, de inkább beszéde, mivel a helyiek csak úgy tudnak igazán fesztelenül kommunikálni. Na ez az, ami nekem nem nagyon fog menni ...
3. INTEGRÁCIÓS PROGRAMOK
Talán pont nagyfokú nemzetközisége miatt fektet a város nagy hangsúlyt az itt élő külföldiek integrációjára. Sőt, minden újonnan ideköltöző számára van
integrációs program, akkor is, ha csak egy szomszédos városból, vagy más kantonból költözött ide. Minden új városlakó üdvözlő csomagot kap prospektusokkal, információs anyagokkal, vásárlási utalványokkal. Felajánlják számukra egy személyes beszélgetés lehetőségét, ha nem igazodnak el a helyi ügyintézésben. Idegenvezetést szerveznek az újak számára, hogy megismerjék új otthonukat és a témákat, amik a helyieket éppen foglalkoztatják. Végezetül pedig vacsorára intiválják azokat, akik az elmúlt fél évben érkeztek, majd ezt követően közös pub túrára mennek. Ezalatt az integrációs program alatt sok bennfentes információra tettem szert, igazán hasznosnak találtam.
Városunk (és Svájc nagy része) a külföldieknek köszönhetően az ma, ami, ezért 1995 óta külön integrációs hivatal (
Fachstelle Integration) működik itt. Egyik új kezdeményezésük a "Világkórus" (WeltCHOR), ahol a közös nyelv az ének. Nagy örömmel énekelek én is és lassan itt is alakulnak a kapcsolatok.
4. SVÁJCBAN ÉLŐ MAGYAROK
Aki külföldön él, annak nem kell mondanom, hogy magyarok mindenhol vannak. Nincs ez másképp Svájcban sem. A mi kis városunkban vannak magyar orvosok, gyógyszerész, optikus,
kozmetikus,
étterem,
cukrászés még számos más, irodai munkát végző ember (természetesen nem ismerem az összes itt élő magyart). A
könyvtárban havonta egyszer magyar nyelvű meseolvasás van gyerekek részére. Az itt élő magyarok ezer szállal kötődnek egymáshoz, különböző formációkban, baráti társaságokként, programokon gyakran találkozunk.
Különböző Facebook-os csoportok is vannak, amik a Svájcban élő magyarok részére jöttek létre, legyen szó anyukákat tömörítő csoportól, álláskeresőkről vagy adok-veszek ajánlatokról. Jól működnek, bár a magyarokra sajnos gyakran jellemző trollkodás ezek némelyikében is előfordul.
5. SZÜLŐI KÖZÖSSÉGEK
Nekem nagymértékben segítette a beilleszkedésemet az, hogy a lányunk kezdetben nemzetközi iskolába járt, ahová elsősorban az itt élő külföldiek gyerekei járnak. Ez azt jelenti, hogy a szülők hasonló cipőben jártak, mint én és az iskola előtt találkozva, várakozva volt kivel beszélgetnem, a közös problémákról, észrevételekről eszmét cserélnem és hasonló érdeklődésűekkel barátkoznom. Mi is és az iskola is szervezett számunkra (csak szülők, ill. a családok számára) szóló programokat.
A zürichi magyar iskolában is megismerkedtem 1-2 szülővel, akikkel amíg a gyerekek tanultak, jókat beszélgettünk. Kisgyerekekkel meg aztán végképp elkerülhetetlen, hogy más szülőkkel is kapcsolatba kerüljön az ember. Mi ebből már kimaradtunk.
6. EGYESÜLETEK, ÖNKÉNTES MUNKASvájc - saját bevallása szerint - az egyesületek országa (
Vereinsland Schweiz). Becslések szerint 100.000 egyesület működik, minden 80 lakosra jut egy. Pontos szám nincs, mert az egyesületeket nem kötelező bejegyezni (itt egy
lista, tevékenységi körök és kantonok szerint). Tulajdonképpen minden érdeklődési körre és tevékenység csoportos és rendszeres űzésére egyesületet hoznak létre. Harmaduk sportegyesület, sport-, hobbi- és szabadidősklub 24%, kulturális tevékenység 21%-ban folyik, karitatív tevékenység 11%-ban, a maradékban pedig politikai, vallási vagy ökológiai tevékenység zajlik, gyakran önkéntes munkával egybekötve.
Ebből a nagy számból és széles spektrumból kikövetkezhető, hogy a lakosság nagy része tagja legalább egy egyesületnek és szabadidejének egy részét itt tölti. Én is tagja vagyok 2 kórusnak és 2 szervezet számára (
ProSpecieRara,
Filme für die Erde) végzek időnként önkéntes munkát. Mindegyiket nagyon élvezem, és mindenhol nagyon nyitottak, elfogadóak az emberek. Látják, hogy része kívánok lenni az itteni életnek és nem idegenként mozgok az országban. Egyrészről kapcsolatba kerülök a helyiekkel, másrészről nyelvgyakorlásnak sem utolsó.
7. KERT VAGY AMIRE VÁGYSZ
Nekem az i-re a pontot egy kiskert tette fel. Svájcban a városokban, ill. mellett Schräbergartenek, mini kertparcellák nyújtanak kertészkedési lehetőséget a nem kertesházban lakók számára (szintén egyesületi formában). Egy ilyen kiskert bérleti jogához általában sok éves várakozás után lehet csak hozzájutni. Nekem ősszel felajánlottak egyet tőlünk kb. 40 méterre, tehát gyakorlatilag olyan, mintha saját kertünk lenne. Nagyon boldog és hálás vagyok érte, a család és barátok után ez volt az a dolog, ami a leginkább hiányzott nekem.
Összefoglalva:Élj úgy, mint egy helyi, használd ki az új ország adta lehetőségeket, de közben ne feledd honnan jöttél és ápold hagyományaidat, régi kapcsolataidat. Nekem bevált, jól és otthonosan érzem magam.
